Tehetségközpontunk három csapata – U11/U10/U9 – a mögöttünk hagyott hétvégén a Kiemelt Bozsik-torna 4. fordulójában lépett pályára.
A hét utolsó napján a Böszörményi úti Campus adott otthont a szezon 4. Bozsik tornájának, amely megmérettetésen Molnár Bálint, Mester Norbert és Kovács Krisztián növendékei is pályára léptek. Ifjoncaink a Mezőkövesd, Vasas, Várda LA, Gyula és a Mészöly Focisuli csapatai ellen mutathatták meg, jól megtanulták az edzéseken gyakoroltakat.
U11
-Nagyszerű dolog, hogy a csapat minden játékosa pályára lépett ezen a hétvégén, hiszen szombaton a keret egyharmada körzeti Bozsikon, a többiek pedig a Kiemelt Bozsikon vettek részt vasárnap! Mindenki hasznos játékpercekkel gazdagodott. Bosszantó vereséggel kezdtük a napot Mezőkövesd ellen, nem voltunk kellően agresszívak védekezésben, támadásban pedig a labda nélküli mozgásokat és az aktivitást éreztem nagy hiányosságnak. Mindezek mellett úgy éreztem senki sem a saját teljesítményére koncentrál, hanem folytonos negatív hozzáállás volt a társak felé. A meccs utáni fejmosásban főleg a mentalitás helyrerakása volt a fő cél. Szerencsére ez hatásos volt, mert az ezt követő találkozókon mind hozzáállásban, mind játékban nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. A Kisvárda ellen mindig jó meccset játszunk, szerencsére most agresszivitásban is felvettük velük a versenyt és sikerült is megérdemelten győznünk ügyes futballal. A Gyulát és Mészöly Focisulit magabiztosan győztük le, legtöbbször a támadás befejezésekre tudtunk koncentrálni. A Vasas elleni mérkőzésre jól felpörögtünk és az előző párharcok mentalitást ötvöztük a későbbi jó játékkal és az angyalföldieket is sikerült felülmúlnunk. Gratulálunk a csapatnak, mert mindenki hozzátette a saját részét a csapat sikeréhez. Külön gratulálok Mézes Lászlónak, aki ma a csapat egyik legjobb játékosa volt! Jól dolgoztunk edzéseken és szombat, vasárnap is elégedettek lehetünk a játékkal. Így tovább! Köszönjük a szülők támogatását is! Hajrá DEAC! – összegzett Molnár Bálint.
Eredmények
DEAC – Mezőkövesd: 1-2
DEAC – Várda LA: 2-1
DEAC – Gyula: 6-1
DEAC – Mészöly FS: 5-1
DEAC – Vasas: 5-2
DEAC U11: Koós Domonkos, Bencze Péter, Hunya Simon, Köblös Máté, Rohács Barnabás, Patai Benett, Bán Gergely, Mézes László, Bencze Gergő, Herman Péter, Török Oszkár
Vezetőedző: Molnár Bálint
U10
-Szerencsére több új csapattal is tudtunk találkozni ezen a tornán. A mérkőzések között, de sajnos azon belül is hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Tanulságos hétvégén vagyunk túl ismét, örülök, hogy a hullámzó teljesítmény, azért kimondottan tetszetős mérkőzéseket is hozott. Ezeken a meccseken láthattuk, hogy megfelelő figyelemmel és tudatossággal mire képesek a játékosaink. Minden gyerek kapott lehetőséget ezen a hétvégén. Kértem, hogy mutassák meg magukat erős ellenfelek ellen. Némelyik gyerkőc ennek ellenére megilletődötten, közel sem a legjobbját nyújtotta. Velük ezt edzéseken átbeszéljük, előnyükre próbáljuk majd valahogy fordítani. A fejlődés egy folyamat, aminek ez is a része, ha szeretnénk, ha nem. Kiemelkedőt Baja Árpád nyújtott, főképp hozzáállás terén. Hajrá DEAC! – értékelt Mester Norbert.
Eredmények
DEAC – Mezőkövesd: 7-1
DEAC – Várda LA: 3-2
DEAC – Vasas: 3-7
DEAC – Gyulasport: 7-2
DEAC – Mészöly FS: 0-3
DEAC U10: Bácsi Ádám, Sarkadi Zsigmond, Baja Árpád, Bernát Tibor, Matkó Noel, Hosszú Hunor, Székely Zétény, Barna Benjámin, Orbán Kende, Szőke Dávid, Mészár Dávid, Prém Benjamin, Komjáthi Bertold, Szőke András
Vezetőedző: Mester Norbert
U9
-Hihetetlen győzelmi szériánk, hatalmas mentális erővel ruházta föl játékosainkat az elmúlt tornák alatt, mely tulajdonság felszabadulttá tette focistáinkat. Élmény volt nézni milyen bátor cseleket, megoldásokat mertek választani a gyerekek. Önbizalommal teli, magabiztos, bátor, kezdeményező, tudatos játék jellemezte a napot. Voltak apróbb hibáink, de mindig volt a csapaton belül olyan játékos, aki tudott segíteni. Küzdöttek, hajtottak egymásért! Nagybetűs csapatként játszották végig a napot boldogan, hatalmas mosollyal az arcokon!!! Hajrá DEAC! – fogalmazott Kovács Krisztián.
Eredmények
Várda LA – DEAC: 1-1
DEAC – Gyula: 8-0
DEAC – Vasas: 5-1
DEAC – Mészöly FS: 8-2
DEAC – Mezőkövesd: 16-0
DEAC U9: Czentye Dani, Péter István, Mercs Péter, Mézes Levente, Csukat Konrád, Lendvai Noel, Szolnoki Imre, Kázmér Soma, Szabó Balázs
Vezetőedző: Kovács Krisztián
