Kerezsi Ádám szerint a Debreceni Egyetem alakulatánál kemény munka zajlik, ez pedig az eredményekben is látszódik.
A DEAC kézilabdázóinak friss emlékeik vannak a mezőkövesdiekről. Mándi Norbert tanítványai szeptember végén 47-33-ra nyertek a matyóföldiek otthonában, ezzel pedig sikerrel vették a harmadik fordulót a Magyar Kupában. A két egyesület szombaton 18 órától a DESOK-ban újra összecsap egymással, immáron az NB I/B-ben. Hat játéknap után a tíz ponttal rendelkező gárdánk a tabella negyedik pozícióját foglalja el, míg a mezőkövesdiek eddig csupán négy egységet szereztek, így a 10. helyen állnak.
– Bevallom, kicsit még magunkat is megleptük azzal, hogy ennyire simán nyertünk nemrég a Mezőkövesd csarnokában – kezdte a beszélgetést Kerezsi Ádám. – Azon a találkozón a stabil védekezésünk kreatív támadójátékkal párosult, ha ezt a teljesítményt a hétvégén megismételjük, újra összejöhet a győzelem. A mezőkövesdiek az előző három bajnokijukat ugyan elveszítették, de sem ebből, sem a szeptemberi kupameccsből nem érdemes kiindulni. A sérüléssel bajlódó Kiss Axel játéka kérdéses, de rajta kívül mindenki bevethető – adott helyzetjelentést a védelmünk egyik oszlopa.
Ebben az idényben eddig csak egy tétmeccsen nem jött össze a győzelem: szeptember közepén a PLER-Budapest otthonában maradtunk alul 32-28-ra. A fővárosi kisiklás óta zsinórban ötször diadalmaskodtunk, ez a széria pedig önbizalmat adhat.
– A hazai meccseinket a szurkolóink támogatásának is köszönhetően szerencsére eddig simán hoztuk. A PLER elleni vereség után sem változtattunk egyébként semmin, keményen dolgozunk, örömmel látjuk, hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét – hangsúlyozta Kerezsi.
Kerezsi Ádám ettől a szezontól az U16-os csapatunk edzőjeként is bizonyíthat. Érdekesség, hogy balátlövőnk édesapja, Kerezsi Béla jelenleg az NB II-es Kisvárdát irányítja.
– Élvezem ezt a munkát, ügyesek a srácok. Az eredményektől is fontosabbnak tartom azt, hogy folyamatosan fejlődjenek a fiúk. Nem titok, apával gyakran beszélgetünk a kézilabdáról. Bíró Imre mellett tőle is szoktam tanácsokat kérni – zárta mondandóját Kerezsi Ádám.
NB I/B 7. forduló
DEAC-Mezőkövesdi KC
2025. 10. 18. (szombat) 18.00, DESOK
Fotó: Derencsényi István
