Az éllovas Debreceni Egyetem alakulata hazai környezetben nagyon simán verte a nagykanizsaiakat nyáron.
Az alapszakasz harmadát már teljesítette az NB I mezőnye, a DEAC női futsalcsapata pedig eddig címvédőhöz méltó menetelést mutatott be. Quirikó Vivien együttese minden meccsét sikerrel vette, a hibátlan mutatónak hála pedig az első helyen áll.
A szerzett pontok mellett a lőtt gólokat figyelembe véve is mi vagyunk a legjobbak, 7 meccsen 47-szer köszöntünk be, vagyis meccsenként több mint hatszor vagyunk eredményesek. A védelmünk szintén stabil, a TFSE-hez hasonlóan mi is 11 gólt kaptunk. Ebben a mutatóban az a Tolna a második, amelynek a kapuját 15 alkalommal vették be az ellenfelek.
Az amúgy is impozáns mutatók vasárnap 14 órától a Nagykanizsa csarnokában javulhatnak. Az újonc eddig négy pontot szerzett, ezzel pedig csak a Gyulát előzi meg.
Az első fordulóban 7-1-re vertük a kanizsaiakat a DESOK-ban. Az augusztus végén megrendezett meccsen kapus létére Buncsák Réka volt eredményes a Zala vármegyeieknél. Rá a hétvégén is érdemes lesz figyelni, mivel már hatszor köszönt be a mostani idényben a bajnokságban.
NB I 8. forduló
FC Nagykanizsa-DEAC
2025. 11. 09. (vasárnap) 14.00, Football Club Nagykanizsa munkacsarnok
Fotó: Szolnoki László
