Visszavághatunk a Haladásnak

Vass Ottó szerint egy korai góllal sokkal könnyebbé válhatna a Debreceni Egyetem alakulatának a helyzete.

Papíron könnyű meccs vár a tabella 6. helyén álló DEAC férfi futsalosaira az NB I-ben, hiszen csütörtökön 18 órától a sereghajtó Haladást fogadják a DESOK-ban. Ám játékosaink szeptember elején saját bőrükön tapasztalták meg azt, hogy nem lehet lebecsülni a szombathelyieket, mivel az őszi meccs végeredménye 1-1 lett a Hali otthonában.

Azon a mérkőzésen kis túlzással semmi sem sikerült nekünk – kezdte a beszélgetést Vass Ottó. – Ellenfelünk gyakorlatilag csak a védekezésre összpontosított, majd egy kontrából megszerezte a vezetést. Végül egy megpattanó lövéssel legalább egy pontot haza tudtunk hozni. Az előző években a Haladás az élvonal legerősebb együttese volt, sajnálom, hogy most ennyire nehéz helyzetbe került. A fájó döntetlent nem felejtettük el, itthon szeretnénk visszavágni a szombathelyieknek. Valószínűleg hasonló lesz a csütörtöki mérkőzés forgatókönyve, vagyis a Hali beáll majd bekkelni. Egy korai találat fontos lenne, hiszen így a vendégeknek ki kellene nyílniuk. Harcolunk a felsőházért, szerintem jó pozícióban vagyunk. Úgy számolunk, ha a kötelezőnek elkönyvelt bajnokikat behúzzuk, akkor elérhetjük a célt. Sajnos az előző idényben az alapszakasz után az alsóházba jutottunk, ezt idén el akarjuk kerülni – hangsúlyozta a csapatkapitány.

Legutóbb a címvédő és hibátlan Veszprém csarnokában küzdöttünk ugyan, de a bravúr így sem jött össze, a bakonyiak 3-0-ra győztek.

Itthon 2-0-s vereséggel zártuk a veszprémiekkel vívott találkozótt. Az öt bekapott gól miatt nem kell szégyenkeznünk, de az, hogy egyszer sem vettük be a kapujukat, mutatja, hogy más célokért küzd ez a két csapat jelenleg. Meggyőződésem, hogy mindkét összecsapáson bátrabb támadójátékra lett volna szükség – mutatott rá Vass Ottó.

A DEAC-Haladás meccsen folytatódik a jótékonysági akciónk, amellyel az “Együtt az Állatokért” Állatvédő Közhasznú Egyesületnek próbálunk segíteni. A menhely főleg kutya- és macskatápokat, almot és tisztasági eszközöket vár.

NB I 15. forduló
DEAC-Haladás VSE
2025. 12.04. (csütörtök) 18.00, DESOK