Fontos mérkőzéssel zárjuk az alapszakaszt

A Debreceni Egyetem alakulata nemrég drámai meccset játszott az Újpesttel a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Hétfőn lezárul az NB I-ben az alapszakasz. A DEAC férfi futsalcsapata abból a szempontból kényelmes helyzetből várhatja az utolsó fordulót, hogy már biztosította a helyét a felsőházban. Ennek ellenére lesz tétje az Újpest elleni összecsapásnak, ami holnap 18.30-kor kezdődik a DESOK-ban.

Jelenleg a negyedik helyen állunk a tabellán. Ezt a pozíciót akkor őriznénk meg biztosan, ha legyőznék az újpestieket. Amennyiben ez összejönne, akkor a rájátszásba három pontot vihetnénk magunkkal. A lila-fehérek a második helyről már sem előrelépni, sem hátracsúszni nem tudnak, ettől függetlenül arra nem számíthatunk, hogy feltartott kézzel lépnek majd pályára.

Hiába biztos az újpestiek második helye, borítékolható, hogy nem engedik el a hétfői mérkőzést. Ettől függetlenül nyerni szeretnénk, mivel nem mindegy, mennyi ponttal kezdjük meg a felsőházatnyilatkozta pár napja vezetőedzőnk, Tihanyi Csaba.

Ebben az idényben eddig kétszer csaptunk össze a IV. kerületi gárdával. November elején 4-2-es vereséggel zártuk az Újpest otthonában megrendezett bajnokit. Ezen a mérkőzésen korán kétgólos hátrányba kerültünk, de a különbséget eltüntettük, a 25. percben 2-2 volt az állás. A folytatásban előbb Suscsák, majd Hadzsi vette be a kapunkat.

Február 5-én a Magyar Kupa negyeddöntőjében találkoztunk az újpestiekkel. 1-0-ra, 2-0-ra, 3-2-re és 4-3-ra is vezettünk az összecsapáson, ennek ellenére a rendes játékidő 4-4-es végeredménnyel zárult. A hosszabbításban nem változott az állás, ezért büntetőpárbaj jött, amely végén a lila-fehérek ünnepelhettek.

A holnapi találkozó a farsang jegyében zajlik, azok a drukkerek, akik jelmezben vagy maszkban érkeznek, ingyen tekinthetik meg a bajnokit. Emellett fánkkal és egyedi fotókerettel várjuk a szurkolóinkat.

NB I 22. forduló
DEAC-Újpest FC
2026. 02. 23. (hétfő) 18.30, DESOK

Fotó: Szolnoki László