A sima győzelem ellenére is akadnak teendőink

Mándi Norbert szerint a Debreceni Egyetem alakulata büszke lehet arra a támadójátékra, amit a DVTK-val vívott összecsapáson nyújtott.

Nem borult a papírforma szombaton a DESOK-ban. A dobogót megcélzó DEAC kézilabdacsapata 45-32-es győzelemmel zárta az utolsó előtti DVTK elleni bajnokit az NB I/B 23. fordulójában. A magabiztos sikernek köszönhetően együttesünk a harmadik pozícióból várhatja a folytatást a másodosztályban.

A támadójátékunk jól működött, ám a védekezés miatt maradt bennem hiányérzet – kezdte az értékelést Mándi Norbert. – A diósgyőri beállós kikapcsolása nem működött tökéletesen, többször előfordult az, hogy beszorultunk mögé. Ebből tanulnunk kell, hiszen a következő ellenfeleinknél is jó játékosok szerepelnek ezen a poszton. Arra számítottunk, hogy a DVTK hosszú lefolyású akciókat vezet, sajnos ezt a játékvezetők is engedték. Ez nagyon idegörlő tud lenni, de összességében ezzel nagyjából megbirkóztunk. Kicsit bosszantott, hogy nem tudtunk olyan szituációkból labdát szerezni, amelyekre előzetesen készültünk. Arra a dinamikára és kreativitásra bátran építhetünk, amely a támadásainkat jellemezte. Örültem, hogy a távoli zónából is veszélyesek voltunk főleg Hegedűs Patriknak és Kovács Bencének köszönhetően. A két átlövőnk mellett Bakó Ádám, Kiss Axel és Tóth Máté teljesítményét szintén ki lehet emelni – mondta vezetőedzőnk.

Szombaton a negyedik helyezett Eger otthonában vár ránk egy rangadó. Novemberben hazai környezetben megosztoztunk a pontokon a Heves megyeiekkel, a 25-25-ös végeredményt Kurucz Máté tíz másodperccel a vége előtt állította be.

Az előző napokban már megkezdtük az egriek feltérképezését. A nyáron sok változás történt náluk, de most teljesen összeértek, ezt az eredményeik is alátámasztják. Egy igazi kézilabdacsemegére számítok, az lehet, hogy nem látnak szép játékot a szurkolók, de az borítékolható, hogy óriási küzdelem lesz – zárta mondandóját Mándi Norbert.

Fotó: Szolnoki László