U19-es lányaink Magyar Hanna gyors góljaival fektették két vállra szombaton a Hatvan együttesét.
Laczkovszki Ágnes csapata jó eséllyel pályázik a dobogóra, ám ahhoz, hogy a bajnokság végén ott legyenek, hozni kell a meccseket. Elsőként hazai pályán a Hatvan ellen kellett begyűjteni a pontokat.
Alaposan bekezdtünk, amint útjára indult a labda, nagy elánnal rohamoztuk a kaput. Az első gólra nem kellett sokat várni, az 5. percben Magyar Hanna megzörgette a hálót. Még fel sem ocsúdtak a vendégek, kapusuknak ismét maga mögé kellett nyúlnia, a 7. minutumban Magyar ismét villant és duplázta meg előnyünket. Lendületben maradtunk, próbáltuk minél hamarabb lezárni a meccset, de leginkább középen erőltettük a támadásokat, alig használtuk a széleket. Ellenfelünk betömörülő védelmét így alig tudtuk megbontani, ennek következménye, hogy szünetig nem sikerült növelnünk a különbséget.
A pihenő után, mintha az öltözőben maradtunk volna, alaposan visszaesett teljesítményünk, a vendégek viszont lendületesebben játszottak, de sikerült átvészelnünk ezt a periódust. Ahogy telt az idő, fokozatosan beindult gépezetünk, már több veszélyes támadást vezettünk a két szélen, de az újabb gólok elmaradtak. A 80. percben visszajött a meccsbe a Hatvan, ám a hármas sípszóig megőriztük előnyünket és begyűjtöttük a pontokat.
Győzelmünkkel átvettük a 2. helyet, viszont riválisaink eddig kevesebb meccset tudtak még le.
MLSZ Leány Regionális U-19 Északkeleti csoport 11. forduló
DVSC-DEAC – FC Hatvan: 2-1 (2-0)
DVSC-DEAC: Szilágyi – Nagy E., Perpék, Papp B., Magyar, Kádár (Horváth 79’), Egri, Homovics, Csonka, Gulyás (Kapczár 46’), Hock
Edző: Laczkovszki Ágnes
Gólszerző: Magyar 5’, 7’
Laczkovszki Ágnes: Jó ritmusban kezdtünk és hamar kétgólos előnyre tettünk szert. Mi birtokoltuk többet a labdát, sok támadást vezettünk, de ellenfelünk zárt védelmét nem volt könnyű megbontani. Szünet után visszaesett a játékunk, sokat hibáztunk, kellett egy kis idő, mire ismét felvettük a kellő tempót, ebben a periódusban ellenfelünk is többször odaért a kapunk elé. Ebben a játékrészben már jobban használtuk a széleket, de a különbséget nem tudtuk növelni. Bár szépített a Hatvan, győzelmünk nem forgott veszélyben. Gratulálok a lányoknak!
