Az első perctől az utolsóig partiban volt a DEAC U12-es csapata a DVSC Labdarúgó Akadémia alakulatával, de a végén a piros-fehérek örülhettek.
A mezőny legerősebb csapatával találkoztak szombaton Szabó János gyerekei, ugyanis a DVSC akadémistái érkeztek a Sportcampusra. Ifjoncaink nagyon készültek a párharcra, szerették volna megmutatni, fel tudják venni a versenyt a pallagiakkal.
Parádésan kezdtünk, első támadásunkat gólra váltottuk, a 2. percben Szabó Zalán volt eredményes. Jó ritmusban, szervezetten, tudatosan futballoztunk, csapatként funkcionáltunk. Eltüntettük a pályán a tehetségközpont és a kiemelt akadémiai közötti különbséget. Védelmünk is jól működött, csak a 26. minutumban bizonytalanodtunk el, ezt ki is használták a piros-fehérek, így döntetlennel zárult az első két negyed.
Nagyszünet után is partiban voltunk ellenfelünkkel, bátran támadtunk, egységesek voltunk, hátul is biztosan álltunk lábunkon. Ha egy kicsit higgadtabbak vagyunk a kapu előtt, meglephettük volna a vendégeket. A zárónegyed végéhez közeledve a DVSC eldöntötte a maga javára a meccset, kétszer zörgette meg a hálónkat. Bár vereséget szenvedtünk, de emelt fővel jöhettünk le a pályáról.
MLSZ Országos U12 Északkelet 20. forduló
DEAC – DVSC LA: 1-3 (1-0, 0-1, 0-0, 0-2)
DEAC: Barkó – Fedor, Pelles, Szabó Z., Juhász, Zolnai-Tóth, Birizdó, Szabó S., Váradi
Cserék: Gyulai, Braun, Mosolygó, Bagdán, Veres, Tóth A.
Vezetőedző: Szabó János
Gólszerző: Szabó Z. 2’
Szabó János: A mai napra minden dicséretet megérdemelnek a gyerekek, mert egy végletekig kiélezett mérkőzést voltak képesek játszani a bajnokság egyik legjobb csapata ellen. A küzdőszellemünk az utolsó pillanatig kifogástalan volt, és játékban is egyenrangú partnernek bizonyultunk. A befejezéseknél hiányzott belőlünk az a kicsi plusz, hogy ma mi örülhessünk jobban. Le a kalappal a csapat előtt, ezt a hozzáállást várnám el minden mérkőzésen. Gratulálok a két volt DEAC-os játékosunknak is, akik eldöntötték a találkozót.
