A Honvéd ellen folytatja a DEAC – elkészült a menetrend

A Kaposvár ellen 3-2 arányban elvesztett negyeddöntő után az 5-8. helyért folytatja a küzdelmeket a DEAC kosárlabdacsapata. Pethő Ákos alakulata a keresztjátékban a Budapesti Honvéddal néz farkasszemet, az első mérkőzésre vasárnap hazai pályán kerül sor, majd három nappal később a fővárosban csapnak össze a felek. Mivel a párharc az egyik fél második győzelméig tart, így amennyiben szükséges, jövőhét szombaton az Oláh Gábor utcán ismét megmérkőznek egymással.

Nem vár könnyű csata Mócsán Bálintékra, hiszen a fehér-feketéknek két mérkőzéssel több van a lábában, mivel a Honvédot 3-0-val búcsúztatta a Falco a legjobb nyolc között. A frissesség mellett az alapszakasz meccsei is a rekordbajnok mellett szólnak, hiszen mindkét találkozón a fővárosiak bizonyultak jobbnak. A DEAC ennek ellenére riválisa előtt végzett a tabellán, így a pályaelőny a debrecenieknél van.

Rájátszás, 5-8. helyért keresztjáték – menetrend:

május 3. 18:00 DEAC – Endo Plus Service-Honvéd (Oláh Gábor utcai Sportcsarnok)

május 6. 19:00 Endo Plus Service-Honvéd – DEAC (Ludovika Aréna)

május 9. 18:00 DEAC – Endo Plus Service-Honvéd (Oláh Gábor utcai Sportcsarnok)*

*amennyiben szükséges