Nem sokon múlt, hogy az élen végezzenek tehetségeink.
A hétvégén befejeződött a 2025/2026-os szezon az U15-ös fiú röplabdabajnokság ll. osztályában. A DEAC-os röplabdacsapata a középszakaszt 12 győzelemmel és 2 vereséggel a második helyen zárta a VRCK mögött. A két együttes, mint a keleti csoport első két helyezettje az országos négyes döntőbe jutott a nyugati csoportban élen végző DSE Röplabda Akadémiával és a PTE-PEAC gárdájával.
A DEAC a nyugati csoport bajnokával, a DSE-vel került össze. Csapatunk három szoros játszmában kerekedett felül a jól felkészített, sok jó játékossal rendelkező hazaiakon. A másik ágon a kazincbarcikaiak nyertek, így az aranyéremért velük kellett összecsapni. A találkozón hatalmas küzdelemben maradt alul együttesünk 3:2-re, így ezüstéremmel zártuk a szezont.
– A döntő előtt igyekeztünk jól felkészülni az ellenfélből, hiszen az előző találkozásunk alkalmával 3:0-ra kikaptunk tőlük – kezdte a DEAC U15-ös csapatának edzője, Szabó László. – Az első négy játszmában izgalmas, nagy csata folyt a két gárda között. Amelyik szettben kikaptunk, húsz vagy e fölötti pontot szereztünk, amikor győztünk, mindig húsz pont alá szorítottuk ellenfelünket. A mindent eldöntő ötödik játszmát kicsit túlizgultuk, és néhány ki nem kényszerített hiba következtében, valamint az ellenfél erős nyomása miatt néhány perc alatt négy-ötpontos hátrányba kerültünk. Sem az időkérések, sem a cserék nem segítettek, nem tudtuk ledolgozni a különbséget, és végül nagy küzdelemben kaptunk ki a közel kétórás mérkőzésen. Ettől függetlenül a csapatunkat dicséret illeti az országos versenyen megszerzett második helyért. Szorgalmas, ügyes, kitartó, megbízható, okos játékosaink vannak – összegzett Szabó László.
A csapat tagjai: Birgés Botond, Gyöngy Zétény csk., Gyulai István, Kokas Milán, Őri Attila, Szücs Ardó, Tóth Balázs, Varjú Gergely. Sérülés miatt nem utazhatott a csapattal Tóth Kristóf. Edző: Szabó László
Fiú U15 II. osztály DÖNTŐ 1-4. keresztjáték
DSE–DEAC 0:3 (23:25, 17:25, 21:25)
Döntő
DEAC–VRCK 2:3 (20:25, 25:12, 23:25, 25:18, 8:15)
