Eb-győztes kapusunknak teljesült a gyermekkori álma

Erdei Benedek szerint a mieink többek között a remek csapategységnek köszönhetően zártak az élen a romániai kontinensviadalon.

Történelmi magyar győzelemmel zárult az U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnap. Korábban ebben a korosztályban nemzeti együttesünk még a döntőbe sem jutott, ám ezúttal Sótonyi László legénysége megkaparintotta az aranyérmet, miután a Kolozsváron megrendezett fináléban hosszabbítás után 34-32-re verte Svédországot. Érdekesség, hogy a mieink a középdöntőben is találkoztak a svédekkel, akkor az északiak 40-24-re diadalmaskodtak. A szép sikernek részese lehetett az az Erdei Benedek is, aki az új szezonban már a DEAC kapuját őrizheti.

Fel sem fogtam még, hogy mekkora sikert értünk el. Gyerekkori álmom valósult meg a hétvégén, ezért dolgoztam az előző években. Hatalmas öröm és büszkeség, hogy részese lehetek ennek az együttesnek. Hogy mi lehet az Eb-győzelem titka? Elsőként a csapategységet emelném ki, talán nem nekünk vannak a legjobb játékosaink, ám nálunk mindenki küzd a másikért. Emellett abból is profitáltunk, hogy egy mentáltréner foglalkozott velünk. Az szintén sokat jelentett, hogy minden ellenfélre alaposan felkészültünk. A svédek elleni középdöntős vereséget próbáltuk minél hamarabb elfelejteni, hiszen még fontos mérkőzések vártak ránk. Örültünk, hogy a fináléban újra velük találkoztunk, be akartuk bizonyítani, hogy a korábbi meccs csak egy kisiklás volt. A döntőben a szurkolóink kiváló hangulatot teremtettek, ezt ezúton is szeretnénk megköszönni nekik – nyilatkozta Erdei Benedek, akitől megtudtuk, hogy az aranycsatát követően az ünneplésre is maradt erejük.

Az Eb-döntő után örömmámorban úsztak a magyar játékosok és a szurkolók (kép: EHF Euro/Facebook)

Fiatal kapusunk a kontinensviadalon egy találkozón lépett pályára, a Svédországgal vívott első ütközeten tizenhat lövésből négyet hárított.

Nyilván több játéklehetőségben reménykedtem, ettől függetlenül nem csalódottan tértem haza. Jövőre az U21-es világbajnokságon szerepelhetünk, mindent megteszek azért, hogy ismét kerettag legyek. Az Eb-arany után is motiváltak vagyunk, a vb-n újabb érmet akarunk szerezni – hangsúlyozta Erdei Benedek.

Erdei Benedek klubunknál kedden kezdte el a felkészülést. Motiváltan vágott neki az edzéseknek, hiszen szeretne alapemberré válni a DEAC-ban.