A Vármegyei I. osztály 1. fordulójában a BUSE otthonából hozta el a három pontot második számú labdarúgócsapatunk.
A 2026-27-es idény első megmérettetésére készült szombat délután a Spitzmüller István irányította kis DEAC. A bajnoki nyitányon A BUSE otthonában lépett pályára második számú labdarúgócsapatunk.
A nagy meleg ellenére jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, érvényesítettük akaratunkat. Szépen felépített támadásokat vezettünk, jól használtuk a területeket, mindig volt megjátszható társ. Adtunk munkát a hazai védelemnek, megvoltak a helyzeteink, háromszor is vezethettük egy az egyben a kapusra a labdát, de ziccerben nem voltunk kellően higgadtak. A Berettyó-partiak is próbáltak eljutni a tizenhatosunkig, ez párszor sikerült nekik, de csak egy komolyabb lehetőségig jutottak. Hiába domináltuk az első félidőt, szünetig nem tudtuk megzörgetni a hálót.
A térfélcserét követően nem változott a játék képe, továbbra is mi diktáltuk a tempót, de a tizenhatosnál elakadtak a támadásaink, csak átlövésekből tudtunk veszélyeztetni. A 76. percben először hibáztunk hátul, ezt ki is használta ellenfelünk és megszerezte a vezetést. Nem estünk össze, nagyobb fokozatba kapcsoltunk és nyomás alá helyeztük a piros-feketéket. Ennek hamar meg is lett az eredménye, a 79. minutumban Pelyvás-Ferenczik Levente eltüntette a különbséget. A 83. percben trénerünk pályára küldte Szuháj Adriánt, aki azonnal meghálálta a bizalmat és becserélése után két minutummal bevitte a győzelmet érő találatot. Remek szezonkezdet, a nyitányon begyűjtöttük a három pontot.
Vármegyei I. osztály 1. forduló
BUSE – DEAC II: 1-2 (0-0)
DEAC II: Lós – Duboczki (Pál 92’), Bényei, Oláh, Pásztor (Szuháj 83’), Fischer (Oláh 65’), Tóth B., Légrádi (Zelicskovics 65’), Potornai (Bartók 46’), Pardi (Juhász 78’), Pelyvás-Ferenczik
Edző: Spitzmüller István
Gólszerzők: Pelyvás-Ferenczik 79’, Szuháj 85’
Spitzmüller István: Változtatnunk kellett a bemelegítésen, ugyanis mikor megérkeztünk, akkor tudtuk meg, hogy műfüvön fogunk játszani. Nagyon jól kezdtünk, az első félidőben egyértelműen mi domináltunk, tudatosan felépített támadásokat vezettünk. Akár megnyugtató előnnyel mehettünk volna az öltözőbe, de három ziccert is kihagytunk. Szünet után is mi voltunk fölényben, viszont a 2. etapban kevésbé voltunk veszélyesek a kapura. Hátrányba kerültünk, de erre jól reagáltunk, magasabb fokozatba kapcsoltunk és sikerült fordítanunk. Gratulálok a fiúknak, jó játékkal és győzelemmel indítottuk a szezont és ez nagyon fontos. Természetesen voltak hibák, de azon dolgozunk, hogy ezek számát minimalizáljuk.
