Burai Erik újra a DEAC-ban

A külföldön töltött évek után ismét a Debreceni Egyetem labdarúgócsapatának sikereiért küzd a 25 éves támadó.

A zalaegerszegi születésű Burai Erik a szombathelyi Illés Akadémián nevelkedett, majd 2018 tavaszán a dán Midtjyllandhoz szerződött. A külföldi kitérő után 2019 februárjában a DVSC-hez igazolt, ahol végül csak a második csapatnál számoltak vele, majd kölcsönadták a Békéscsabának, illetve a DEAC-nak. A 2020/21-es idény őszi szezonjában 11 NB II-es meccsen lépett pályára kezdőként fekete-fehér szerelésben, 7-szer pedig csere volt, emellett 2 Magyar Kupa-találkozón is számítottak rá. A Loki végül 2021 januárjában szerződést bontott Buraival, aki ezután Szlovéniában, Lendván folytatta a pályafutását. Az NK Nafta Lendva csapatánál töltött idő után osztrák gárdáknál rúgta a bőrt, legutóbb az SC Neusiedl/See együttesében játszott.

Burai nemrégiben csatlakozott Kondás Elemér legénységéhez, a Kisvárda II. és a Gödöllő ellen is csereként szállt be, Kartalon, az MK-összecsapáson végig a pályán volt, és gólt is szerzett büntetőből. A még mindig csak 25 éves játékos korábban az U17-es magyar válogatott szerelését kilenc alkalommal húzhatta magára, a fellépései során négyszer talált be.

A képen Burai Erik és Pöszmet Tibor sportigazgató