Élesebbek voltak a zuglóiak

A nyitányon elért döntetlen után ezúttal nem jött össze a pontszerzés U17-es együttesünknek, amely a jó erőkből álló BVSC otthonában szenvedett vereséget.

Örömre és hiányérzetre egyaránt volt oka U17-es csapatunknak a bajnokság első mérkőzését követően. Mégiscsak jó érzés pontszerzéssel indítani az új idényt, Csanálosi Balázs szép gólt szerzett, ráadásul a játékra sem lehetett panasz, a mieink domináltak a REAC ellen. A kimaradt lehetőségek miatt ugyanakkor bánkódhattunk, ha az utolsó passzok vagy a lövések pontosabbak, egy helyett három ponttal rajtolhattunk volna.

A feltételes módot ezzel tegyük is félre, elvégre nincs megállás, szombaton már a BVSC otthonába utaztak növendékeink. A zuglói fiatalokat alaposan felbőszíthette, hogy a nyitányon simán kikaptak Soroksáron, ugyanis hazai környezetben rögtön támadólag léptek fel, három és fél perc elteltével meg is szerezték a vezetést. A folytatásban rendezte sorait Herman Péter alakulata, a házigazda sokáig nem tudta növelni a különbséget, igaz, az egyenlítés sem sikerült. Lélektanilag a lehető legrosszabbkor jött a második kapott gól, a szünet előtt megduplázta előnyét a budapesti Vasutas.

Ha a második félidő elején összejön a szépítés, akár nyílttá is válhatott volna a mérkőzés, ám ehelyett újabb öngólnak örülhettek a fővárosiak. Ezt követően érkezett a válasz Bodolai Áron jóvoltából, de 3–1-nél már nem volt benne a meccsben a debreceni bravúr lehetősége. Sajnos a végjátékban tovább nőtt a különbség, amikor már eldőlt a három pont sorsa, további négy gólt szerzett a gyorsabban és tudatosabban futballozó BVSC. A rivális kulcsjátékosait nehezen tudták tartani a mieink, így ezúttal nem volt esélyük a pontszerzésre, de a hibákat javítva a két döntetlennel rajtoló Cegléd otthonában visszatérhetnek a helyes útra.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet, 2. forduló

BVSC-Zugló–DEAC 7–1 (2–0)

DEAC: Rizán – Toka, Holba (Törő 70′), Kozma Bence (Pénzes 46′), Molnár J. (Nagy A. 46′), Kiss S., Csanálosi (Császár 70′), Kozma Balázs, Borbély, Bodolai, Bakó

Vezetőedző: Herman Péter

Gólszerző: Bodolai 64′

Herman Péter: Ellenfelünk ma sokkal élesebb volt, mint mi. Szinte minden párharcban alulmaradtunk, a játékuk is gyorsabb és tudatosabb volt. Ezek mellé párosult öt bohózatba illő bekapott gól. Voltak a mérkőzésen jó periódusaink, ezeket erősítenünk kell, a hibákat pedig sürgősen javítani. Gratulálok a Zuglónak, hajrá, DEAC!