Játékban nagyot lépett előre U14-es csapatunk az első fordulóhoz képest, de a pontrúgásokkal jól sáfárkodó Kecskemét örülhetett a Sportcampuson.
Próbálj meg javítani! Az ismert Hofi-slágert újraértelmezve ez lehetett a jelszó U14-es csapatunknál, elvégre mindenki tudja, sokkal többre képes a társaság az újpesti teljesítménynél. Persze korántsem ideális a mezőny egyik legerősebb együttese ellen kezdeni a bajnokságot, a hozzáállásra ugyanakkor a nyitó körben sem lehetett panasz, a srácok mindent megtettek, hogy megnehezítsék vetélytársuk dolgát.
Ha nem is hasonlóan nehéz ellenfél, de azért igencsak veszélyes csapat érkezett szombaton, a Kecskemét vendégeskedett a DEAC Sportcampuson. Jelentjük, a mieink ezúttal sem riadtak vissza a kihívástól, nagyszerűen kezdtek és a 4. percben Kolompár Attila góljával meg is szerezték a vezetést! Hátul is jól nézett ki a Rőth-alakulat, sikerült rendezni a sorokat, a lendületes támadások mellett védekezésben is érzékelhető volt a fejlődés. Akcióból nehezen tudott érvényesülni a KTE, az első félidőben különösen kevés szabad területet hagytunk a vendégeknek. Csak azok a rögzített helyzetek…
Fordulásnál már a lila-fehérek vezettek 3–1-re, amit a pontrúgásaiknak köszönhettek – az egyik találatuk ráadásul büntetőből született. Más kérdés, hogy az is ugyanannyit ér, mint a távoli átlövésből szerzett bombagól, mindenesetre a játékunk kimondottan biztató volt, mezőnyben méltó ellenfelei voltunk a Kecskemétnek. A bravúr sajnos elmaradt, a vendégek a második félidőben tíz perc alatt két gólt szerezve eldöntötték a mérkőzést, de ha a folytatásban is így fejlődnek hétről hétre a srácok, hamarosan pontok is kerülnek a tarsolyba.
MLSZ Országos U14 Alap Kelet, 2. forduló
DEAC–KTE LA 1–5 (1–3)
DEAC: Nagy R. (Mester 55′) – Török (Sőrés 55′), Nagy T. (Sebestyén 55′), Juhász, Kázmér, Bencze, Kerekes, Derecskei (Varga 49′), Zsignár (Sinka 41′), Gyöngyösi (Könyves 49′), Kolompár (Vadkerti 49′)
Vezetőedző: Rőth András
Gólszerző: Kolompár 4′
Rőth András: Szerettük volna stabilizálni a védekezésünket és a labdaszerzéseinket, ezekre a héten nagyobb hangsúlyt fektettünk. Jó úton haladunk, de nem lehetünk teljesen elégedettek. Nagyon jól kezdtünk, sikerült is megszereznünk a vezetést. A mérkőzés további részében háromszor is pontrúgást követően talált be az ellenfél, ezeket szerintem elkerülhettük volna. Az első félidei játékunkat kell minél tovább kitolnunk és megtartanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Ezen leszünk minden edzésen és mérkőzésen.
