Megjöttek a gólok

A duplázó Burai Erik elégedett a teljesítményével, ugyanakkor tudja, az igazi csúcsformája eléréséhez még dolgoznia kell.

Szép győzelemmel zárta a nyolcadik fordulót az NB III Északkeleti csoportjában a DEAC labdarúgócsapata. Kondás Elemér tanítványai a mezőny újoncát, a Hajdúnánást fogadták a Dóczy utcai sportcampuson múlt szombaton. Hamar vezetést szereztek a hazaiak, a 12. percben Vincze Ákos fejese talált utat magának. Az előnyt a szünet után sikerült tovább hizlalni, Herczku Alex is betalált, majd jött Burai Erik, aki duplázott, 4-0-ra húzták be a fekete-fehérek a megyei rivális elleni találkozójukat.

– A mester azt kérte tőlem, mikor pályára küldött, hogy tartsam meg a labdákat, készítgessem le, indulgassak és rúgjak gólt. Elégedett vagyok a saját játékommal, hiszen csatárként az a dolgom, hogy gólokat szerezzek és most végre sikerült is, ráadásul rögtön kettőt. Kicsit hátrányból indultam, mert később csatlakoztam a csapathoz, formába kell még hoznom magam, de alakul, szerencsére. Nem sok idő jut az ünneplésre, készülnünk kell a diósgyőri összecsapásra – értékelt a meccs után Burai Erik, a DEAC csatára.

A Debreceni Egyetem gárdája 17 ponttal a tabella harmadik helyén áll, négy egységgel lemaradva a listavezető Ózd mögött. A fekete-fehérekre idegenbeli túra vár a következő körben, szeptember 26-án, szombaton 11 órától a DVTK II otthonában vendégeskednek Lénárt Gergőék.