Utánpótlásműhelyünk két korosztálya kupameccsen, t-z pedig bajnokin lép pályára az elkövetkező napokban.
Herman Péter fiai egy másik sorozatban, az Országos Kupában lépnek pályára szombat délután. A FILO legyőzése után a Békéscsaba vendégeként próbálják kiharcolni, hogy ott lehessenek a 3. körben. Kertész Tamás srácaira is kupamérkőzés vár, akik a 2. fordulóban kapcsolódnak be a sorozatba és kezdésként pénteken a Fehérgyarmatot látják vendégül.
Szabó Márton ifjoncai két pontot hullajtottak előző héten a Paks csapata ellen, így a 7. helyről várhatják a folytatást. Szombaton megduplázhatják győzelmeik számát, ehhez idegenben kellene két vállra fektetni a Szeged-Csanád alakulatát. Rőth András legényei első pontjaikért lépnek pályára a hét utolsó napján, mégpedig a Monor vendégeiként. Balla Imre és Szabó János gyerekei ismét akadémistákkal találkoznak, vasárnap a Várdát fogadják.
Laczkovszki Ágnes csapata egyike azon négy gárdának, melyek még nem hullajtottak pontot négy fordulót követően. Szombaton meglehet zsinórban az 5. győzelem, ha a Sportcampuson felülmúlják a Csepel együttesét. Fülöp Diána lányai a bajnoki nyitányon egy góllal bizonyultak jobbnak a Nyíregyházánál és jó eséllyel Kisvárdán is bezsebelhetik a pontokat. Balogh József tanítványai még nyeretlenek, ám a Kistigrisek otthonában első sikerüket ünnepelnék.
Bedő Dávid csapata három győzelemmel indított a vármegyei bajnokságban, vasárnap viszont az eddigieknél nehezebb párharc vár a srácokra, akik a Hajdúsámsont fogadják. Derecskei Ádám U16-os fiataljaira rangadó vár, ugyanis a szintén 6 pontos Balmazújvároshoz látogatnak. Trénerünk U13-as alakulata a Loki Focisulival vív városi derbit, vasárnap délelőtt.
MLSZ Országos U17 Kupa 2. forduló
Békéscsaba 1912 Előre SE – DEAC
09.26. 14:00 Békéscsaba Utánpótlás Központ
MLSZ Országos U16 Kupa 2. forduló
DEAC – Fehérgyarmati SZSE
09.25. 16:00 Sportcampus
MLSZ Országos U15 Alap 4. forduló
Szeged-Csanád GA – DEAC
09.26. 13:00 SzCsGA Mórahalmi Edzőközpont
MLSZ Országos U14 Alap Kelet 5. forduló
Monor SE – DEAC
09.27. 12:00 Balassi Bálint utcai Stadion
MLSZ Országos U13 Északkelet 5. forduló
DEAC – Várda LA
09.27. 11:00 Sportcampus
MLSZ Országos U12 Északkelet 5. forduló
DEAC – Várda LA
09.27. 13:00 Sportcampus
MLSZ Leány Regionális U-19 Keleti csoport 5. forduló
DVSC-DEAC – Csepel FC
09.26. 11:00 Sportcampus
MLSZ Leány Regionális U-16 Keleti csoport 2. forduló
Várda SE – DVSC-DEAC
09.26. 10:00 Várkerti Sporttelep
MLSZ Leány Regionális HNP U-14 Északkeleti csoport 3. forduló
Kistigrisek USE – DVSC-DEAC
09.27. 11:00 Markó Ferenc Sporttelep
Vármegyei I. osztály U-21 6. forduló
DASE – Hajdúsámson
09.27. 13:00 Böszörményi úti Campus
Vármegyei U-16 A 4. forduló
Balmazújvárosi FC – DASE
09.26. 12:00 Balmazújvárosi Utánpótlás Sporttelep
Vármegyei U-13 N 3. forduló
DASE – Loki Focisuli
09.27. 09:00 Sportcampus
