A bajnokaspiráns érvényesítette a papírformát

Az utolsó negyedóráig partiban volt a bajnoki címre pályázó újpestiekkel a DVSC-DEAC U19-es csapata, de a fővárosiak végül bezsebelték a pontokat.

Komoly kihívás várt Laczkovszki Ágnes jó formában lévő csapatára, ugyanis a makulátlan mérleggel rendelkező, a bajnoki címre pályázó UTE alakulata érkezett szerdán a Debreceni Egyetem Sportinnovációs Központ műfüves pályájára. A lilák támadósora nagyon hatékony, 129 találatnál jártak, ezért fontos volt, hogy védelmünk stabil legyen.

Nem ijedtünk meg a fővárosiaktól, a kezdést jelző sípszó után bátor támadófocival rukkoltunk elő, viszont a tizenhatosnál nem találtuk a rést a védelmen. Ellenfelünk is építkezett, azonban hátsó alakzatunkat ők sem tudták megbontani. Lüktető, jó iramú volt a mérkőzés, abszolút partiban voltunk a lila-fehérekkel. Csapatként funkcionáltunk, jól segítettük egymást, ám átlépve az első félórán első hibánkért büntetett ellenfelünk. Nem estünk össze, nagy erőket mozgósítottunk, hogy még szünet előtt egyenlítsünk. A 44. percben ez össze is jött, Gáll Zsófia lökete után a labda a felsőlécről levágódva landolt a hálóban.

A térfélcserét követően is egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, felválta vezettek támadásokat a csapatok, de a védelmek ezeket a kísérleteket sorra megakasztották. A 71. percben kapusunk, Szilágyi Lili megsérült, nem tudta folytatni a játékot, így Bácsi Eszter állt a vonalra. Lehet, a kényszerű csere okozott zavart, vagy a nagy iram miatt fogyott az erő, de az utolsó negyedórában a vendégek fölénk kerekedtek. A hátralévő időben háromszor is bevették a kapunkat, így 4-1-es vereséget szenvedtünk. Lányaink azonban megmutatták, ilyen erősségű csapattal is fel tudják venni a versenyt, emelt fővel jöhettek le a pályáról.

MLSZ Leány Regionális U-19 Keleti csoport 11. forduló

DVSC-DEAC – UTE I.: 1-4 (1-1)

DVSC-DEAC: Szilágyi (Bácsi 71’) – Nagy E., Papp B., Gáll, Sárosi, Takács, Csonka, Perpék, Veres, Bánsági (Nagy R. 65’), Bíró

Edző: Laczkovszki Ágnes

Gólszerző: Gáll 44’

Laczkovszki Ágnes: Jól kezdtünk, bár ellenfelünknél volt valamivel többet a labda, de partiban voltunk velük. Lendületesen futballoztunk, támadásokat vezettünk, de nem találtuk a rést az újpesti védelmen. Hátul stabilok voltunk, csak egyszer hibáztunk, ezt ki is használta ellenfelünk, de a félidő vége előtt sikerült egyenlítenünk. A második etap közepéig jól tartottuk magunkat, ám kapusunk sérülése megviselte a lányokat, már nem tudtunk kellőképpen fókuszálni. Az utolsó negyedórában az erő is fogyott, de próbáltuk tartani az eredményt, de az UTE háromszor is bevette a kapunkat. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen egy olyan csapattól szenvedtünk vereséget, akik eddig mindenkinek tíz gólt rúgtak és már rég nem ebben a ligában kellene játszaniuk. De az ilyen színvonalú meccseken, ilyen erősségű csapatok ellen tudunk sokat fejlődni.