A Debreceni Egyetem alakulata hazai környezetben múlta felül az Astrát, így továbbra is hibátlan a mostani idényben.
Éremesélyes csapatok rangadójával kezdődött a női futsal NB I-ben a kilencedik forduló, az éllovas DEAC a harmadik Astrát fogadta szombat délután a DESOK-ban.
Hidegzuhannyal indult nekünk a meccs, hiszen az első percben egy berúgás után Szabóné Megyes Ágnes a lövésével meglepte Pozsgai Melindát. Szerencsére a korán bekapott gól nem nyomta rá a bélyegét a folytatásra. Először Horváth Viktória dolgoztatta meg a vendégek kapusát, majd Krascsenics Csilla próbálkozását fogta Deczki Vanda. A kihagyott lehetőségek után a nyolcadik minutumban végre összejött az egyenlítés, Sárosi Dóra bombázott a léc alá. Nem sokkal később 16 éves tehetségünk ismét betalált, így már mi álltunk jobban. Ebből a találatból egyébként Hardon Rita is fontos szerepet vállalt a labdaszerzésével. Az első félidőben többször is meg kellett állítani a játékot, mivel gondok adódtak a kijelzővel. Szerencsére ezek a kényszerpihenők nem zökkentettek ki minket a ritmusból.

A második játékrészt nagy elánnal kezdtük, ennek a mentalitásnak hála pedig növeltük is a fórunkat, a 24. percben Gajzágó Flóra lövése kötött ki a kapu jobb alsó sarkában. Ezt követően sem ültünk rá az eredményre, ám sem Urai Bianka, sem Pintér Petra nem váltotta gólra a helyzetét. Majd Horváth Viktóriát kétszer is centik választották el a góltól, ám kulcsemberünkkel előbb a kapufa, nem sokkal később pedig a léc babrált ki.

A 3-1-es sikernek köszönhetően továbbra is makulátlan mérleggel rendelkezünk ebben az idényben. Jövő héten a sereghajtó Nagykanizsa csarnokában folytatódhat remek sorozatunk.
NB I 9. forduló
DEAC-Astra HFC 3-1 (2-1)
DESOK, vezette: Tóth Gábor, asszistensek: Jóni Tamás, Takács István.
Gólszerzők: Sárosi (8., 11.), Gajzágó (24.), ill. Szabóné Megyes (1.)
A DEAC összeállítása: Pozsgai – Nagy A., Gajzágó, Horváth V., Krascsenics. Cserék: Gáll, Bali, Pintér, Rácz, Fülöp, Sárosi, Hardon, Urai. Vezetőedző: Quirikó Vivien.
