A Debreceni Egyetem alakulatának csupán a harmadik szett végén kellett egy kicsit izgulnia.
A DEAC vagy a Szolnok női röplabdacsapata szerzi meg szezonbeli harmadik győzelmét az NB II Kelet felsőházában? Többek között erre a kérdésre is választ kaptunk szombaton a DESOK-ban, ahol a cívisvárosiak fogadták a Tisza-partiakat.
A vendégek kezdtek jobban, Bárdos Adél nyitásaira építve hamar elléptek négy ponttal (1:5). Kicsit később fordult a kocka, Farkas Réka ütésével már 9:6-ra vezettünk. Farkas a folytatásban sem lazsált, 12:8-nál a szolnoki edző, Bagyinka Csenge időt kért. Az eligazítása hatott, hiszen ellenfelünk egy 4:0-s sorozattal egalizált, így 12:12-nél Kuszkó Zsolt osztotta meg a gondolatait a tanítványaival. Az újabb időkérés után többek között Árvai Vanessza blokkjaival, Gégény Flóra szemfüles megoldásával és Borók Orsi ászával egyre jelentősebb fórra tettünk szert. A szett hajrájában is remekelt Farkas, míg az első játszmalabdánkat Borók értékesítette (25:16).

A második játékrész elején Juhász Dóra nehezítette meg a szolnokiak életét, 8:4-es részeredménynél Bagyinka Csenge újra átbeszélte a taktikát a játékosaival. Ez a kupaktanács már nem sült el jól, hiszen még jobban meglógtunk, Borók Orsi villanásának köszönhetően tízzel mentünk (14:4). A folytatásban is lehetett méltatni csapatkapitányunkat, aki előbb egy sánccal, majd egy kiváló szervával rukkolt elő. Ugyan a Szolnok három szettlabdánkat hárította, ám így is simán húztuk be ezt a periódust (25:19).

Az elbukott két szett ellenére sem lehetett leírni a szolnokiakat, ugyanis a harmadik felvonást 4:0-s szakasszal indították. Szerencsére Som Réka és Juhász Dóra vezérletével rendeztük a sorainkat, 10:6-nál már mi álltunk jobban néggyel. Ezúttal a végjátékban kicsit izgulhattunk, de 20:21 után négy pontot szereztünk, így nagyon közel kerültünk a 3:0-s sikerhez. Borók Orsi még nem tudta lezárni a meccset, ám Tóth Anna Dóra rossz szerváját követően már ünnepelhettünk.
NB II Kelet felsőház
DEAC-Szolnoki SPC 3:0 (25:16, 25:19, 25:22)
Fotók: Szolnoki László
