Nem tudtunk ellenállást tanúsítani

A Diósgyőr könnyen érvényesítette a papírformát, U12-es csapatunk ezúttal nem tudta megnehezíteni esélyesebb riválisa dolgát.

A Loki elleni találkozót leszámítva mindegyik mérkőzését nagy fölénnyel nyerte meg a DVTK, így az egyik legnehezebb erőpróba várt U12-es csapatunkra a bajnookságban. A jó erőkből álló miskolciak hatot, hetet és nyolcat is rúgtak már a korábbi fordulókban, vagyis tudvalevő volt, hogy végig nyomás alatt lesz a védelmünk.

Így is történt, a hazaiak fölényben futballoztak, jól járatták a labdát a debreceni térfélen. Mintha túlságosan tisztelték volna ellenfelüket a srácok, nem úgy mentek bele a párharcokba, ahogy megszokhattuk tőlük, sajnos nagyon hamar eldőlt a mérkőzés. Tíz perc elteltével már háromgólos volt a rivális előnye, az első negyed végén újabb gólt kaptunk, a folytatásban a tisztes helytállásért küzdüttünk. A második negyedben már megfeleztük a kapott találatok számát, negyven percnyi játék után 6–0-ra vezetett a házigazda.

A folytatásban feljavult a védekezésünk, voltak labdaszerzéseink is, a harmadik szakaszban csak egyszer vették be a kapunkat a miskolciak. Benne volt a levegőben, hogy összejön a becsületgól, még úgy is, hogy továbbra is a vendéglátók akarata érvényesült a pályán. Ha ezúttal nem is jött ki a lépés, megérdemeltük a szépítést, Hunya Simon a 77. percben állította be a 10–1-es végeredményt. Az akadémiai sorozatunk egy hét múlva a DVSC, majd a következő hétvégén a Várda ellen folytatódik – utóbbi csapatot szeptemberben sikerült meglepnünk.

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet, 10. forduló

DVTK–DEAC 10–1 (4–0, 2–0, 1–0, 3–1)

DEAC: Rohács – Bencze P., Szatmári, Kovács Zs., Bencze G., Bán, Herman, Kecskés, Köblös

Cserék: Czentye, Hunya, Som, Kiss Á., Szerepi-Nagy

Vezetőedző: Szabó János

Gólszerző: Hunya 77′

Szabó János: A mai mérkőzésen nyújtott teljesítményünk méltatlan volt ehhez a korosztályhoz, gyakorlatilag feltartott kezekkel léptünk a pályára és képtelenek voltunk megfelelő ellenállást tanúsítani. A kishitűségünk és a hozzáállásunk miatt a játék minden elemében alulmaradtunk. Ezen a találkozón sem a szívünk, sem az eszünk nem volt a helyén.