A sereghajtóhoz látogatunk

A 7. fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzését pótolja kedden a DEAC férfi kosárlabdacsapata Jászberényben. A 19 órától kezdődő találkozón újabb lépést tehet Kovács Adrián együttese az élmezőny felé.

A sereghajtó, a 2020-21-es szezon során még nyeretlen JKSE fogadja a jelenleg hetedik helyen álló Debreceni Egyetem csapatát az NBI/A hétközi fordulójában. Az októberről elhalasztott találkozón papíron az egyre jobb formába lendülő hajdúsági alakulat az esélyesebb, ám az új évben edzőcserén és jelentős átalakuláson áteső jászságiak már egyre komolyabb játékerőt képviselnek, hiba lenne előzetesen lebecsülni őket. A két együttes egyébként egy héten belül kétszer is összecsap majd egymással, hiszen szombaton már a JKSE látogat majd az Oláh Gábor utcára.

Bár a Jászberényt az idényt megelőzően is a mezőny második felébe várták a szakemberek, a vírushelyzet és a példátlan sérüléshullám miatt nagyon nehéz helyzetben voltak eddig Czirbus Józsefék. November vége óta többször emlékeztetett a keretük egy utánpótláscsapatra, melynek eredményeként nagy pofonokba szaladtak bele. Az utóbbi hetekben azonban már kezdett alakulni a játékuk, Kecskeméten és az Alba Fehérvár elleni bajnokikon már helyenként egyenrangú ellenfeleik voltak riválisaiknak. A Körmendről érkező fiatal, ambiciózus vezetőedző, Patai Benjámin állt a szakmai stáb élére, Primorac, Williams és Kinney személyében pedig tapasztalt légiósokat sikerült igazolniuk. A két évvel ezelőtti sikercsapat alapembere, Orlando Coleman is már a társakkal készül, játékára már kedden is van esély.

A DEAC is kezdi maga mögött hagyni a problémáit, az utóbbi két összecsapáson már majdnem mindenkire számíthatott az edzői stáb. A hazai pályán eddig mindenki számára komoly problémát jelentő Oroszlányt hétvégén könnyedén sikerült két vállra fektetniük, Kovács Adrián még azt is megtehette, hogy több kulcsjátékosát pihentette, Tóth Ádám például csak 10, Stefan Moody pedig mindössze 16 percet játszott. A JKSE megerősített keretével várhatóan mindent meg fog tenni a győzelem érdekében, de a jelenleg 7. helyen álló hajdúságiaknak mindkét mérkőzésen kötelező a győzelem, hogy reális esélyük maradjon az alapszakasz végeztével az első négy hely valamelyikére.