Bronzérmet szereztünk a MEFOB-on!

Fodor Antal vezetőedző szerint az együttes összes tagja kivette a részét ebből a szép eredményből.

A Debreceni Egyetem csapata a MEFOB selejtezőjét néhány héttel ezelőtt sikerrel vette, így bizakodva várhatta a négyes döntőt, amit Kaposváron rendeztek meg. A cívisvárosiak és a házigazda (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) mellett a Nyíregyházi Egyetem, illetve a Testnevelési Egyetem jutott el a végjátékig. Fodor Antal legénysége az elődöntőben a kiváló játékosokat (elég csak a rutinos Nagy Józsefre gondolni, aki többször szerepelt a nemzeti együttesünkben) felvonultató TE-vel csapott össze.

“Amikor rápillantottunk ellenfelünk keretére, tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, ettől függetlenül nem tettünk le a győzelemről. A mérkőzés egy hullámvasútra emlékeztetett, ugyanis akadtak jó és rosszabb periódusaink. Az első szettet szoros csatában, ám magabiztosan nyerték meg a fővárosiak. A második felvonás során már nyolc ponttal is vezettünk, de a folytatásban sok bosszantó hibát elkövettünk, így nem jött össze az egyenlítés. Ez a momentum rányomta a bélyegét a teljesítményünkre a harmadik szettben. A 3:0-s vereség után azt beszéltük a fiúkkal, hogy jóval stabilabb teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy a dobogón zárjunk” – nyilatkozta Fodor Antal.

A másik ágon a nyíregyháziak ugyan megráncigálták a válogatott játékosokkal rendelkező kaposváriak dolgát, ám végül 3:2-es vereséget szenvedtek, így velük csaptunk össze a bronzéremért.

“Bizakodva várhattuk az összecsapást, hiszen a selejtezőben már két vállra fektettük a szabolcsiakat. Ennek ellenére nem úgy indult a találkozó, ahogy terveztük, ugyanis 2:0-s hátrányba kerültünk. Ebben a két játszmában nem mindig a legjobb döntést hoztuk a kulcspillanatok során. Szerencsére a harmadik játékrésztől feljavult a játékunk, egyre többet sáncoltunk, így szerintem megérdemelten fordítottunk. A riválisnál Hubicska Patrik (a DEAC-ot erősítette az előző három idény során – a szerk.) egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, nálunk főleg a csapatmunka dominált, mindenki kivette a részét ebből a fényes eredményből. Nagyon értékes ez a harmadik helyezés, hiszen a szakértők szerint is az utóbbi évek legszínvonalasabb tornája volt az idei” – mutatott rá a vezetőedző.

Együttesünk egyik kulcsembere, Remete László egyéni díjjal is gazdagodott, mivel őt választották meg a legjobb támadónak.

A négyes döntő eredményei:

Elődöntők:

Testnevelési Egyetem-Debreceni Egyetem 3:0
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem-Nyíregyházi Egyetem 3:2

Bronzmeccs:
Debreceni Egyetem-Nyíregyházi Egyetem 3:2

Döntő:
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem-Testnevelési Egyetem 3:2