Hazai pályán javíthatunk

Spitzmüller István szerint a Debreceni Egyetem alakulata hasznos tapasztalatokkal gazdagodott az utóbbi meccsein.

A DEAC futballistái az előző három bajnoki során csak egy pontot szereztek. Sándor Tamás tanítványai a nyeretlenségi szériát vasárnap a 16. helyen álló Tiszafüred elleni hazai bajnokin szakíthatják meg. Ellenfelünk sem remekel mostanság, ezt támasztja alá, hogy az utóbbi öt játéknap során csak egyszer diadalmaskodott. Augusztusban 3-1-es győzelmet arattunk a MOL Magyar Kupában a Jász-Nagykun-Szolnok megyei vetélytárs ellen, a góljainkon Székely, Csányi és Tochukwu osztozott. Dorcsák Zoltán gépezetéből egy fontos láncszem esett ki, hiszen Mészáros Norbert öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Fegyelmi Bizottságtól. Mészáros neve ismerősen csenghet sokaknak, ugyanis korábban a DVSC húzóembereként sikert sikerre halmozott.

“Az előző három mérkőzésünk a mutatott játék és az eredmények miatt sem a terveink szerint alakult. Több tanulságot is levonhattunk ezekből a találkozókból, például jobb koncentrációra és helyzetkihasználásra lesz szükség, emellett hátul nem követhetünk el bosszantó hibákat. Nyilván a győzelem nélküli széria bizonyos mértékben rányomta a bélyegét a hangulatunkra, de nincs letargia az öltözőben. Hazai pályán muszáj megszereznünk a három pontot, mivel vissza akarunk térni a jó útra. Mészi hiányát biztosan megérzik a tiszafürediek, sajnálom, hogy ennyi találkozón nem léphet pályára. Rajta kívül Kertész Tamást szintén kiválóan ismerjük, ő a legutóbbi idényben még nálunk szerepelt. Tomit kellemetlen támadónak tartom, aki a gyorsaságával nehézségeket okozhat” – nyilatkozta Spitzmüller István, aki idén már a pályaedzői teendőket is ellátja csapatunknál. Spitzmüller elmondta, az új szerepkörében remekül érzi magát. Hozzátette, a szakmai stáb többi tagjával nagyon hamar megtalálta a közös hangot.

A DEAC-Tiszafüred összecsapást a DTV élőben közvetíti, emellett a Youtube-on is lehet követni az eseményeket. A szurkolók a jegy.deac.hu weboldalon már meg tudják vásárolni a tiketteket, amelyek egységesen 500 forintba kerülnek. Fontos információ, hogy a belépéshez védettségi igazolvány kell, aminek érvényessége egy fényképes dokumentummal támasztható alá.

NB III Keleti csoport 14. forduló
DEAC-Tiszafüredi VSE
2021. 10. 24. (vasárnap) 13:00, DEAC Sportcampus