Némi bizonytalankodás után belelendültünk

A tegnap esti mérkőzés előtt a mieink találkoztak már a Titánokkal, szeptember 28-án öt gólos különbséggel nyertünk ellenük. Azóta viszont nem tudtuk igazán elkényeztetni a közönséget, akik, ahogyan az lenni szokott, a „lábukkal is elmondták a véleményüket”, eléggé foghíjas volt a lelátó a tegnap esti meccsen. A srácok természetesen bizonyítani akartak, ehhez jó alapot nyújtott, hogy a szezonban először ismét Hetényi Zoli állt a mieink ketrece előtt és Novotny is játékra jelentkezett.

Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, mégis az ellenfél szerezte meg a vezetést; a 3. percben egy fehérvári kontra nyomán volt kipattanó és Keceli-Mészáros lövése éppen csak átvánszorgott a gólvonalon. A mieink folytatták a rohamozást, a 4. percben óriási tumultus támadt az ellenfél kapuja előtt, legalább három próbálkozást hárított nagy üggyel-bajjal a vendégek védelme. 03.38-ál a fehérvári hálóőr szabálytalansága miatt emberfórba kerültünk, az egyenlítés azonban még váratott magára. A hatodik percben a kitörő Turcotte-ot gáncsolták, Kóger is a büntetőpadra került. Az előnyben egyre-másra vezették a támadásokat a mieink, de Horváth kapus mindent megfogott. A 9. percben Reiter csapott le egy palánkról visszapattanó korongra, Hetényi Zoli azonban a helyén volt. 08.11-nél Turcotte-ra fújtak rá két percet, a hátrányt azonban magabiztosan védekeztük ki, majd sakk-mattra játszottunk ki egy helyzetet, Turcotte azonban hajszállal lekésett a neki szánt átadásról… 14.11-nél eléggé könnyű síppal Bertát küldték ki, majd Kuleshov rontott kecsegtető helyzetben. 17.07-nél Tkachenko szabálytalankodott, ismét előnybe kerültünk. 17.34-nél végre góllá értek a sorozatos hazai támadások; az egész első sor ott ügyködött a Titánok kapuja előtt, végül Novotny lőtt a fehérváriak hálójába. A mieink végig támadták az első harmadot, 17-6 volt a kapura lövések száma, a fölényünk azonban nagyrészt meddőnek bizonyult.

A 2. játékrész elején is a debreceniek uralták a mezőnyt, de megint csak az ellenfél tudott betalálni; a betörő Nagy Ákost csak „szemmel vertük,” Dolinar pedig a vas alá vágta a pakkot. A Titánok találata után ismét a vendégek harmadában folyt a játék, Kloz nagy bombáját védte Horváth. 25.04-nél azonban ő is tehetetlen volt, Spirko átadását Turcotte lőtte a felső sarokba. 32.36-nál az energikusan hokizó Kuleshov ugrott ki, Keceli-Mészáros buktatta a vendégkapu előtt, kiállították. 33.48-nál a fehérvári kapus gáncsolt egyet, dupla fórba kerültünk. A mieink ipari méretekben gyártották a helyzeteket, de az újabb gól csak nem akart összejönni. Nagy volt az egyetemisták nyomása, alighogy kiegészültek a Titánok, máris jött a következő kiállítás, ezúttal Kógert állították ki. Az előny csak egy kapuvasat hozott a konyhánkra, majd a harmad záróakkordjaként Voklát is a büntetőpadra száműzték.  A 2. etapban nagy fölényt harvcoltak ki az egyetemisták, a harmad végén 19-6 állt a lőlapon, de még mindig döntetlen volt az állás.

A 3. harmad elején a vendégek emberfórban hagytak ki egy helyzetet. Korongszerzés után Spirko bűvölte a pakkot, a fehérváriak nem tudták szerelni; a szlovák csatár Kuleshov-ot indította, aki 41.51-nél emberhátrányban szerezte meg a DEAC vezető gólját! Ezután kaptunk egy veszélyes kontrát, de Hetényi Zoli a legjobb pillanatban szúrt ki a kapusbárddal. 44.38-nál nál ismét Spirko volt az egyik főszereplő; Kuleshov-ot játszotta meg, aki óriási bombával növelte az előnyünket! Ezután rövid gólcsend következett, debreceni rohamokkal és nagy helyzetekkel. A 7. percben elcserélték magukat a vendégek, de a fehérvári pad „rábeszélte” a játékvezetőket, hogy visszavonják az ítéletet. Röviddel később újabb veszélyes kontrát vezetett a vendégcsapat, Hetényi Zoli nagyot védett. 49.23-nál Bertát küldték ki, aki alighogy visszatért a büntetőpadról, Molnár Dávid jó átadását bombázta be a hosszú felsőbe. 55.11-nél újra Horváth kapusnak írtak be két percet, majd Dolinar is kiült. A mieinkben azonban maradt még gól; némi altatás után a rendkívül hasznosan hokizó, négy asszisztos  Spirko átadásából Hári kilőtte a hosszú felsőt, ezzel kialakult a meccs végeredménye.

A mérkőzésen végig nagy fölényben hokiztak a mieink, de ez az első és második harmadban gólokban alig kamatozott. A záró harmadban nagyobb sebességgel játszottunk, jobban koncentráltunk, ezzel szétzilálták a vendégek védekezését és magabiztosan húztuk be a találkozót. Különösen jó volt látni, hogy több támadónk is kezdte megtalálni a góllövő ütőjét, a védekezésünk viszont még mindig elmaradt a kívánatostól.

 David Musial vezetőedző csak részben volt elégedett csapata teljesítményével.

Tanulnunk kell az első két harmadból!  A következő mérkőzésen már az első perctől kezdve koncentrálnunk és dolgoznunk kell. A 3. harmadban elkezdtünk játszani, korcsolyázni és sokkal jobban is ment a hoki, elkezdtünk gólokat lőni, megszereztük a három pontot és ez a lényeg.”

2021.10.22. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 61
DEAC – Titánok 6-2 (1-1, 1-1, 4-0)
Gólszerzők: Kuleshov (2), Novotny, Turcotte, Berta és Hári, illetve Keceli-Mészáros és Dolinar

 

Vasárnap még nehezebb vetélytárs érkezik

Vasárnapi opponensünk, az UNI Győr csapata nagyon veszélyes ellenfélnek ígérkezik.  Nem csupán azért, mert egy helyezéssel és 5 pontos előnnyel előttünk állnak a tabellán; inkább azért, mert atz a játékstílust képviselik, amelyik nem igazán fekszik a mieinknek. De nem csupán nekünk, Ladányi Balázs legénysége pénteken este darabokra szedte a Jegesmedvéket úgy, hogy a meccsük minden szakaszában föléjük nőttek. A zöld-fehérek kerete nem sokat változott az elmúlt szezonhoz képest, ismerjük, melyek a fő erősségeik. David Musial már a pénteki találkozó után adott nyilatkozatában jelezte, hogy a következő mérkőzésen többet vár a játékosaitól, főként a folyamatos koncentráció terén. A játékerő tekintetében jó esetben nem lehet probléma, a mieink kerete tapasztaltabb is, mint a győri gárda. A védőmunka azonban vízválasztó lehet, a srácoknak hatékonyabban kell védeni a kapunk előterét, mint legutóbb tettük. Ha az első pillanattól kezdve agresszíven védekezünk és gólra törően dolgozunk elől, természetesen jó esélyünk van a győzelemre. Nem kérdés azonban, hogy ez jóval keményebb feladat lesz, mint a fehérváriak ellenében. Bízunk abban, hogy a vezetőedző elvárásainak megfelelően tanulunk a pénteki találkozó hibáiból és villámgyors, gólerős játékkal lepjük meg az ellenfelet.

Reméljük, hogy a szurkolóink nagy számban jelennek meg a helyszínen, a hangos buzdításra nagy szüksége lehet a mieinknek. A Jégcsarnokba való belépéshez az előző alkalmakhoz hasonlóan, védettségi igazolvány felmutatására lesz szükség.  Akik nem tudnak a személyesen kilátogatni a találkozóra, azok az ERSTE Liga TV élő közvetítése révén követhetik az eseményeket.

2021.10.24. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 130
DEAC – UNI Győr ETO HC

=Müller Károly=