Lerázhatjuk magunkról egyik riválisunkat

Kota Szabina abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulatának a presszingje meghozza a gyümölcsét.

Az NB II Keleti csoportjában a harmadik helyen álló DVSC-DEAC női futballcsapata a tabellaszomszédját, vagyis a negyedik pozícióban tanyázó Hatvant látja vendégül szombat délután. Jelenleg négy pont a fórunk a Heves megyeiekkel szemben, így egy győzelemmel még jobban leszakíthatnánk magunkról őket.

“Nyilván ez is a szemünk előtt lebeg, valamint ha nyernénk, tapadnánk az élen álló kettősre, és ez sem elhanyagolható szempont. Egyébként nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen sokan még mindig sérüléssel bajlódnak nálunk. Az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy műfüvön rendezik meg a mérkőzést, ám ezzel sem kell foglalkoznunk. Az biztos, hogy a bemelegítésre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk ezen a borításon. A hatvaniakról azt hallottam, hogy ügyesek, de reményeink szerint a letámadásunkkal megzavarjuk majd őket” – nyilatkozta Kota Szabina.

Krascsenics Csilla együttesének az előző fordulóban megszakadt a veretlenségi sorozata: a cívisvárosi lányok nem bírtak az éllovas Kész-St. Mihály FC-vel, amely 3-0-ra diadalmaskodott.

“A szegediek megérdemelten zsebelték be a három pontot, bár ekkora különbség szerintem nem volt a két gárda között. A meccs végéig mentünk előre, de a kiváló fizikai adottságokkal rendelkező Marcea Denisa-Larisa (két góllal zárta az ütközetet a szegediek kulcsembere – a szerk.) kikapcsolását nem sikerült megoldanunk” – ismerte el 19 esztendős labdarúgónk.

Kota sérülése után a Tisza-partiak stadionjában tért vissza a pályára.

“Vegyes érzések kavarogtak bennem. Örültem, hogy újra szerelést ölthettem, de még kicsit dolgozott bennem a félsz. Közel sem érzem magam tökéletes állapotban, ezért is csak egy félidőt vállaltam a múlt héten. A gyógytornának és a kezeléseknek hála javulok, így valószínűleg elkerülhetem a műtétet” – zárta mondandóját Kota Szabina, akinek közel két hónapot kellett kihagynia.

NB II Keleti csoport 14. forduló
DVSC-DEAC-FC Hatvan
2021. 12. 04. (szombat) 14:00, DEAC Sportcampus (műfüves pálya)