DEAC történelem fekete-fehérben

Az egyetemi sportklub történetének legkiemelkedőbb eseményeit mutatja be az a helytörténeti fotókiállítás, amely „Százévnyi DEAC” – Fejezetek a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club életéből címmel hétfőn nyílt a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban – írja a hirek.unideb.hu.

A klub története 1919. augusztus 1-én kezdődött, amikor a Debreceni Egyetemi Körből kilépő tornászok és az őket támogató egyetemi vezetők, professzorok, valamint városhoz kötődő közéleti személyiségek – köztük Sesztina Jenő, a törvényszék elnöke, Kontsek Kornél kereskedő, Vásáry István és Kölcsey Sándor, Debrecen egykori polgármesterei, – létrehozták a Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubot. A DEAC kalandos, fordulatokban, változásokban bővelkedő működése során, több mint száz esztendő elteltével mára Magyarország legnagyobb és legsikeresebb egyetemi sportegyesületévé nőtte ki magát.

Az egyesület történetét bemutató tablók az egyetemi sportélet fontosságát, színességét mutatják, azt, hogy a sport milyen kiemelkedő szerepet töltött be hosszú időn keresztül a fiatalok nevelésében száz év alatt. Ez a cél a Debreceni Egyetem 2000-ben bekövetkezett integrációját követően sem változott, sőt kifejezetten fontos szerepet kapott a sportban rejlő lehetőségek kiaknázása – fogalmazott köszöntőjében Bács Zoltán. A DE kancellárja kiemelte: fontos, hogy az utókor megismerje, mi történt a múltban a nagyvilágban, az országban és a városban, amelynek életéhez hozzátartozik a sport is, ezért is készül könyvsorozat a DEAC történetéről.

Az eddig megjelent kötetek az első 25 évet, majd az 1979-ig tartó eseményeket, a harmadik kiadvány pedig a város egyetemi sportklubjainak összevonásával létrejött Debreceni Universitas Sportegyesület, vagyis a DUSE történetét mutatja be Sándor Mihály sporttörténész kutatómunkájának köszönhetően.

A negyedik kötet várhatóan 2-3 hónapon belül megjelenik – mondta a kancellár, aki azt is bejelentette, hogy a Debreceni Egyetemhez hasonlóan a jövőben a DEAC is rendszeresen megjelenteti a sportklub életének legkiemelkedőbb eseményeit, történéseit megörökítő évkönyveit.

A DEAC jelenleg 30 szakosztállyal, több ezer igazolt sportolóval, köztük több mint 500 egyetemi polgár részvételével működik.

Az egyetemi sportklub történetét Sándor Mihály címzetes egyetemi docens, sporttörténész idézte fel előadásában, hangsúlyozva, hogy az egyesület történetének legutóbbi sikere a kiállítás megnyitóját megelőző napon történt, amikor a DEAC jégkorongozói – a tavalyi bravúrt megismételve – újra megnyerték a Magyar Kupa döntőjét.

A kiállítás fotók, korabeli dokumentumok segítségével mutatja be a klub több mint 100 éves történetének mérföldköveit, a legjelentősebb eseményeket, versenyeket, a legkiemelkedőbb sportolókat.

A fotókiállítás február 14-ig várja a látogatókat a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Bem téri központi épületének második emeleti kerengőjén.

A tárlat anyagát a MÉLIUSZ Helytörténeti Gyűjteményének munkatársai állították össze.

A kiállítás a TOP-6.9.2-16-DE1-2017-00005 Helyi közösségfejlesztés Debrecen2 városrészen pályázat keretében valósult meg.

Sajtóiroda – BZs 

További fotók