A Brassó ellen kezdjük a rangadók sorát

Ha jól számoltuk, öt mérkőzésünk van még hátra az Erste Liga idei alapszakaszából, szinte mindegyik rangadó és a kemény sorozatot a Brassói Farkasok vezetik fel pénteken este.

A Cenk aljai brigáddal régen meccseltünk, a múlt év októberében egy győzelem és egy vereség volt a mieink mérlege, a januárra tervezett erdélyi túránk pedig elmaradt, a mieinket keményen elkapta a Covid 19-világjárvány.

A srácok már ezt megelőzően üldözőbe vették a közvetlen előttünk tanyázó erdélyieket, akik végül csak elszakadtak tőlünk, nem utolsó sorban az elmaradt találkozókon levont pontoknak köszönhetően. A debrecenieket nem érheti szó, hiszen a bajnokságban szépen helyt állnak, a Magyar Kupa ismételt elhódítása pedig szenzációs eredmény. A legjobb hat közé jutás roppant nehéz feladat, a MAC Újbuda csapata öt ponttal vezet most előttünk és már csak kevés lehetőségünk van az előzésre. Az ellenfelek névsora is igencsak impozáns; a Brassó utána a Csíkszereda, a MAC HKB, az UTE és az Acélbikák következnek. A múlt hétvégével bezárólag még lehettek bizonyos aggályaink, azóta már kevésbé, a srácok bizonyították, hogy ebből a csoportból bárkit képesek legyőzni. Ami kétségeket hordozhat, az az, hogy sorozatban és szinte hibátlanul kell hokizni, a felsorolt, nagyon kemény ellenfelekkel szemben. Az sem mellékes, hogy a vetélytársak milyen formában vannak; a brassóiak nemrég lőtt gól nélkül kaptak ki a Gyergyótól és a Szeredától, nyertek viszont a Titánok, az FTC-Telekom és a és a Jegesmedvék ellen. Nehéz tehát bármit is mondani, a Corona azonban van olyan tapasztalt és minőségi együttes, hogy a legyőzésüket a nagy fegyverténynek közé lehessen sorolni.

Az erdélyiek, mint általában, most is sokáig dolgoztak a keretük kialakításán, amit nem tudtak egészen feltölteni a szezon elejére. Különösen sok a listájukon a honosított kanadai, de akad hírmondónak egy-két cseh és szlovák játékos is. A játékosaik közül a légiós kanadaiak a legértékesebbek és általában rájuk hárul a legtöbb feladat, lehetséges azonban, hogy a román származású Gliga, vagy a cseh gyökerekkel rendelkező Radim Valchar a két kivétel, amelyek erősítik a szabályt. Talán Valchar a leginkább univerzális jégkorongozó, a pályán ő határozza meg, mit játszanak a Farkasok. Ezért nem jöhet rosszul, ha kikapcsoljuk őt a játékból. És ráadásul az sem fog ártani, ha a srácok tartalékolnak is egy kicsit, mert éppen csak távozik a brassói csapat, már érkeznek is a csíkiak…

2022. 01. 28. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 192
DEAC – Corona Brasov

=MK=