Dobogós helyezések a Nemzetek Díján

Szerdától szombatig tartott az év legrangosabb hazai versenye, a CSIO***-W Nemzetközi Díjugrató Világkupa és Nemzetek Díja. A Nemzeti Lovardában rendezett eseményen a DEAC lovasa, ifj. Szabó Gábor több kategóriában is dobogós helyen végzett, de Szabó Máriás-Sára is dicséretes teljesítményt nyújtott.

Ifj. Szabó Gábor már az első napon érdekelt volt a Nemzeti Lovardáért Alapítvány díjáért zajlott 140 centiméteres, 2800 eurós összdíjazású versenyszámban. A 42 lovast számláló mezőnyben sok hibátlan lovaglás született, mégis nagy időkülönbségekkel értek célba az élen végző versenyzők. Ifj. Szabó Gábor a magyar származású, de finn színekben induló Kovács Henri mögött a második helyen végzett a Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Program lovával, Eldorandával.

Ifj. Szabó Gábor és Eldoranda (fotó: CSIO Budapest/Hajdu Krisztina)

Kétezer eurós összdíjazással másnap rendezték a fiatal lovak versenyszámának középdöntőjét az Agrárminisztérium díjáért. Lovasunk ismét második helyen végzett, ezúttal Xixo Borgiával. A CSIO Budapest beszámolója alapján jobbnál-jobb pályák születtek, hiszen kiváló hat- és hétéves lovak álltak rajthoz. A párosok több mint fele hibátlanul teljesítette mindkét fázist, így nagyon szoros versenyben dőlt el, hogy ki az, aki a helyezettek között fog végezni. A leggyorsabb ismét Kovács Henri volt, aki mindössze 1.87 másodperccel hamarabb ért célba lovasunknál.

Ifj. Szabó Gábor Xixo Borgia hátán, mellettük Szabó Csaba versenybíró, a DEAC szakosztályvezetője (fotó: CSIO Budapest/Hajdu Krisztina)

Ugyanezen a napon a Regale díjáért megrendezett 140 centiméteres versenyszámban 49 lovas állt rajthoz a 3000 eurós össznyereményért. Ebben a számban Szabó-Máriás Sára hibátlanul teljesítette a pályát, és a 9. legjobb időt érte el Medallal.

Pénteken 12 akadály és 15 erőkifejtés várta a fiatal lovak 4000 eurós összdíjazású döntőjének 42 indulóját. A hőségrekord ellenére meglepően jó eredmények születtek, tizennégyen jutottak az összevetésbe, köztük ifj. Szabó Gábor is, aki harmadik helyen végzett Xixo Borgiával, míg H-Secret by Boris hátán tizenharmadikként ért célba.

Szabó Gábor és Xixo Borgia (fotó: CSIO Budapest/Hajdu Krisztina)

Szombaton 140 centiméteres magasságon a Technológiai és Ipari Minisztérium díjáért zajlott a küzdelem. A 24 indulót 12 akadály és 14 erőkifejtés várta a pályán, közülük 7 párosnak sikerült hibátlanul teljesítenie a feladatot. Ifj. Szabó Gábor második helyen végzett Chacrinue nevű lovával, így a szám legeredményesebb magyar díjugratójaként ő vehette át a Premium Horse Feeds Hungary különdíját Bardóczky Veronikától. Ebben a kategóriában Szabó-Máriás Sára 13. lett, az élen a német David Will végzett.

A DEAC díjugratója Chacrinue nevű lovával (fotó: CSIO Budapest/Hajdu Krisztina)

A verseny záróprogramja a Nemzetek Díja csapatverseny volt. A pálya hossza 480 méter volt 12 akadállyal és 15 erőkifejtéssel. A magyar együttes – ifj. Szabó Gáborral a soraiban – az ötödik helyen végzett.

A négynapos eseménynek egyébként volt még egy DEAC-os érdekeltsége, hiszen a lovasszakosztályunk vezetője, Szabó Csaba versenybíróként dolgozott a rangos megmérettetésen.