Érem nélkül maradtunk

A DEAC negyedik helyen végzett az MK-döntőben.

A “szűken”, 3-2-re elveszített szombati elődöntőt követően az Újpesttel csapott össze a DEAC jégkorongcsapata a Magyar Kupában vasárnap délután.

A mieink szempontjából az volt a kérdés, mennyire fogta meg a gárdát a BJACH elleni vereség. Nos, az első harmadban nem sok esemény borzolta a kedélyeket, egy-egy kiállítás itt és ott, óvatoskodtak kissé a felek.

A fordulás után sokszor foglalkoztatott Hetényi Zoltán, azonban a mi, sérülésektől sújtott csapatunkra sem lehetett panasz, különösen Kovács kiállítása után, akkor megnyomtuk a támadásokat, mégsem tudtuk mindezt kihasználni.

Nem indult jól a második etap: Kiss Patrik lőtt be egy kipattanót. Ezt követően Mihalik verte meg a védőjét, de nem sikerült betalálnia. Versich is betalálhatott volna a fekete-fehérektől,  azonban Sági nagyot védett. A harmad közepén Balázsi járt a legközelebb a gólhoz, ám nem véletlenül van válogatott kapusunk… Vokla Roland révén sikerült kiegyenlítenünk a hátrányt, azonban nem örülhettünk sokáig, mert Peruszenko ismét előnyhöz juttatta az Újpestet. Éles meccsen fordultunk rá a végső harmadra.

A harmadik játékrész nem indult jól, 51:51-nél gólt kaptunk, Kiss Patrik másodszor is eredményes volt, kihasználva a védelmi hibánkat, 3-1. Mindez az első percében történt a játékrésznek, egyre nehezebbé vált a helyzetünk. Alig valamivel később Cristiano Wersich kozmetikázta az eredményt, de mindez már kevés volt: negyedikek lettünk a Magyar Kupában.

UTE-DEAC 3-2 (0-0, 2-1, 1-1)

Gól: Kiss 2, Peruszenko, illetve Vokla, Versich

Fotók: UTE