A végén úszott el a győzelmünk

A Debreceni Egyetem alakulata immáron öt meccse veretlen a bajnokságban.

A DEAC férfi kézilabdázói a Győrrel csaptak össze szombat este a DESOK-ban. Együttesünkből sérülés miatt hiányzott a védelem egyik oszlopa, Hornyák Zoltán.

A találkozó első két gólját mi szereztük, míg hátul Boros Tamás három védéssel “melegített be”. A hetedik perc végén már a vendégek vezettek (2-3), de István Péter vezérletével jött a fordulat (7-6). Beállósunk remek napot fogott ki, hiszen hibátlan lőlappal zárt (8/8), emellett heteseket harcolt ki, valamint több alkalommal kétperces büntetéseket kaptak az őt őrző győri védők. Boros az első félidőben két büntetőt hárított, ezeknek a megmozdulásoknak is hála a szünetben 14-11 szerepelt az eredményjelzőn a remek hangulatot teremtő drukkerek legnagyobb örömére.

A második játékrész elején Kiss Roland talpról eleresztett bombájával 15-12-re módosult az állás. A 41. minutumban megint a Rába-partiaknál volt a fór, mivel Gaál bevette az üresen tátongó kapunkat. Mándi Norbert vezetőedző időkérése jól sült el, ugyanis hamar fordítottunk, aztán Maródi Ádám megfogott egy hetest. A hajrában hét a hat elleni taktikáját vette elő a Győr, de ez ellen is viszonylag jól működött a védekezésünk. Az összecsapás utolsó akcióját a vendégek vezették, végül Lang néhány másodperccel a vége előtt beállította a 26-26-os végeredményt.

Sokáig úgy festett, hogy megnyerjük ezt a meccset, de a remi ellenére sem kell szégyenkeznünk. A szurkolók is honorálták a teljesítményünket, mivel a lefújás után zúgott a vastaps a csarnokunkban.

Öt forduló óta veretlen együttesünkre vecsési túra vár pénteken.

NB I/B 22. forduló
DEAC-Agrofeed ETO UNI Győr 26-26 (14-11)
DESOK, vezette: Bátori, Szécsi.
A DEAC összeállítása: Boros, Maródi – Mucza, Kiss R. 3, Bíró 1, Mórucz, Balázs 1, Rédei, Illés 4 (1), Kathi, Szolnoki, Kiss A. 3, Pethő 4, Dobos 2, Bakó, István 8. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 1/1 ill. 6/3.
Kiállítások: 8 ill. 14 perc.

Fotók: Kovács Péter