Még várat magára a visszatérés

Mint ismert, az elmúlt héten a Kecskemét elleni idegenbeli bajnoki előtt több játékosunk is vírusra utaló tüneteket produkált, így elővigyázatosságból a mérkőzés halasztását kértük ellenfelünktől. A gyanú beigazolódott, a tünetekkel rendelkező játékosok még aznap tesztelésen estek át, Molnár Mártoné pedig sajnos pozitív lett. Mivel az egész csapat szoros kontaktnak minősül, ezért a teljes keret hatósági karanténba került, így a KTE elleni összecsapás mellett a múlt szombati Körmend és a szerdai Oroszlány elleni bajnokit is halasztották.

A hétvégén feloldásra kerül a hatósági karantén, de mivel több játékosnál is tünetek jöttek elő, egy kollektív tesztelés még mindenképpen vár a csapatra, így a következő találkozón való részvétel időpontja még kérdéses, de a tervek szerint legkésőbb az október 28-i Sopron elleni bajnokin már pályára léphet a csapat. A játékosok egészségi állapotáról és a tesztek eredményéről természetesen értesítjük szurkolóinkat.