Sándor Tamás a labdarúgócsapat új edzője

Változás történt a DEAC szakmai stábjában, új edzőpárossal folytatja a szezont az együttes.

A DEAC futballcsapata 2019 nyarán a DVSC vezetésével való egyeztetést követően azzal a céllal vágott neki az NB III-as küzdelmeknek, hogy lehetőség szerint elérje a feljutást, az NB II mezőnyét és ezzel felálljon az NB I-től az NB III-ig tartó debreceni futballpiramis, amely komoly szerepet játszhat a fiatal labdarúgók lépcsőzetes fejlődésében. Az erőfeszítést – a tavaszi COVID-járvány ellenére – siker koronázta, de a futballpiramis mégsem jött létre, hiszen jelenleg két debreceni csapat szerepel a másodosztályban, ahol az egyik a feljutásért, a másik a kiesés ellen küzd. Utóbbi gárda, a DEAC fontos eleme a jövő debreceni futballrendszerének, így az NB II kezdeti nehézségei, az eredeti, de meg nem valósult tervek után még szorosabbra fűzi kapcsolatát a Debreceni Labdarúgó Akadémiával és ezáltal a DVSC-vel is.

Az eddig kevés pontot hozó NB II-es szereplés következtében a klub szerződést bontott a nyáron érkezett Balogh Pál, Antal Gábor edzőpárossal és a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetésével, Makray Balázzsal és Herczeg Andrással való egyeztetést követően a DLA U19 csapatánál dolgozó Sándor Tamás és Györky Gábor páros veszi át a stafétát.

Ez derült ki a ma délután tartott sajtótájékoztatón, amelyen Jávor András, a DEAC elnöke elmondta, egy klub életében nem mindig a sikertörténethez tartozik, ha egy szakmai stábot cserélni kell.

Nem hiszem, hogy különösképpen indokolni kell a váltást, hiszen az eredmények elmaradtak – fogalmazott Jávor András. – Tudjuk, ez egy összetett probléma, de úgy ítéltük meg, hogy ha gödörből minél hamarabb ki akarunk mászni, akkor személyi változtatások kellenek. Debreceni kötődést kerestünk, és reméljük, ez a váltás eredménnyel jár. A vezetés is megteszi majd természetesen azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a csapat jobban szerepeljen.”

Pöszmet Tibor szerint az új impulzus indíthatja el a csapatot felfelé. „Fontos mérkőzések előtt állunk, amelyeken szükség lesz, hogy minél több pontot gyűjtsünk, mert így marad reális esély a bennmaradásra. A stábban történt változtatásokat Herczeg Andrással, a Debreceni Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójával és Makray Balázs ügyvezetővel egyeztettük, és közösen hoztuk ezt a döntést, ezzel is erősítve a debreceni futballpiramis létrehozását” – zárta a sportigazgató.

Ezt követően Sándor Tamás, a csapat új vezetőedzője vette át a szót. Mint megtudtuk, nem sokat gondolkodott azon, hogy elfogadja az ajánlatot. „Nagyon régóta vártam arra, hogy az NB II-ben kapjak egy ilyen felemelő feladatot, ezúton köszönöm a DEAC vezetőinek, hogy rám gondoltak, szeretnék ezzel a lehetőséggel élni” – fogalmazott Sándor Tamás.

Györky Gábor szintén megköszönte, hogy számítanak rá a szakmai stábban. „Sűrű program előtt áll a csapat, mentálisan is fel kell készíteni a játékosokat. Azért foguk edzeni, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. Úgy gondolom, ha már sikerült a csapatnak feljutnia az NB II-be, akkor ennek a feladatnak meg is kell felelni” – mondta a DEAC új pályaedzője.

A DEAC szakmai stábjának továbbra is tagja marad Tóth Ferenc kapusedző és Kovács Miklós erőnléti edző.

Szó volt még arról is, hogy jó esély van rá, a Csákvár elleni mérkőzést már a Dóczy utcai sportcampuson játszhatja a csapat. A kiemelt bajnokik azonban továbbra is a Nagyerdei Stadionban lesznek megrendezve.

Az őszi szezon hátralévő mérkőzései, valamint a tavaszi fordulók lehetőséget adnak a sikeresebb szereplésre, amelynek végén reményeink szerint a DVSC feljutását és a DEAC bennmaradását is ünnepelhetjük.

Az új vezetőedző bemutatása:
Sándor Tamás, született: 1974. június 20., Debrecen
Klubjai játékosként: DVSC (1990-1997), Torino (olasz 1997-1998), Genclerbirligi SK (török, 1998), Beitar Jeruzsálem (1998-2002), DVSC (2002-2009)
Sikerei játékosként: Magyar bajnok (2005, 2006, 2007, 2009), Magyar Kupa-ezüstérmes (2003, 2007), Magyar Kupa-győztes (2008), Szuperkupa-győztes (2005, 2006, 2007), Az év labdarúgója (1996)
Klubjai edzőként: DVSC pályaedző (2011-2016), DLA U19 egyéni képző (2020)
Sikerei edzőként: a DVSC pályaedzőjeként bajnoki cím a Lokival (2012, 2014), Magyar Kupa-győzelem (2012, 2013)

Futballistaként a Loki-szurkolók kedvence volt. Fiatalon, mindössze 17 évesen kapott játéklehetőséget az NB I-ben Nagykaposi Elemér csapatában. Két évig edződött az NB II-ben, de a bajnokságot nyert csapatnak ő volt a sztárja. 1993 őszén néhány forduló után már a legjobb magyar futballisták között tartották számon. Kiváló volt a rúgótechnikája, a cselezőkészsége, szervezőkészsége. Remekül látott a pályán, s ritka adottságokkal rendelkezve mindig elképzelte a következő játékelemet. 1996-ban az év játékosának választották, tagja volt az Atlantába kijutott olimpiai keretnek. Légióskodott Olaszországban, Törökországban és Izraelben. 2002-ben tért haza véglegesen, négy bajnoki címnek volt a részese a Lokiban.

2011-ben kóstolt bele az edzői szakmába, akkor lett a DVSC első csapatának pályaedzője. Később vezetőedzőként dolgozott a megye I-es Sényőnél, a 2017-2018-as szezonban megnyerték a bajnokságot. Legutóbb a Debreceni Labdarúgó Akadémián egyéni képzőként segítette a stáb munkáját.

Az új pályaedző bemutatása:
Györky Gábor, született: 1960.05.21., Vásárosnamény
Klubjai játékosként: Vásárosnamény (1974-1978), DVSC (1978-1982), Hajdúböszörmény (1982-1984), Asztalos SE (1984-1986), Hajdú Volán (1986-1988)
Sikerei játékosként: NB II-es bajnoki cím a DVSC-vel
Klubjai edzőként: Olasz Focisuli (1990-1997), DVSC utánpótlás csapatai (1997-2010), DVSC-DEAC pályaedző (2008-2010), DVSC pályaedző (2011-2016), DVSC erőnléti edző (2018-2020), DLA U19 erőnléti edző (2020)
Sikerei edzőként: érmes helyezések a DVSC utánpótlás csapataival, a DVSC-DEAC pályaedzőjeként egy aranyérem az NB III-ban és két ezüst az NB II-ben, a DVSC pályaedzőjeként bajnoki cím (2012, 2014), Magyar Kupa-győzelem (2012, 2013) és két bronzérem.

Az A licenccel rendelkező szakember egykor maga is a Loki labdarúgója volt. Még játékosként került Debrecenbe 18 évesen, itt töltött négy évet, majd kölcsönbe igazolt a Hajdúböszörményhez, később pedig 1988-ban a Hajdú Volánnál fejezte be pályafutását. Futballista évei alatt szinte végig különböző sérülések sújtották, több műtéten is átesett, így elég hamar áttért az edzői pályára.

A DVSC utánpótlás csapatainál, illetve a kis Lokinál volt edző 2010-ig, ezt követően került fel Kondás Elemérrel az első csapathoz. 2018-tól 2020-ig ismét a DVSC első kereténél dolgozott, ezúttal Herczeg Andrással. Legutóbb a DLA U19-es csapatának volt az erőnléti edzője.