Válogatott próbajátékon vesz részt hat gladiátor

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának játékosai szeretnének bizonyítani majd a székesfehérvári edzőtáborban is.

Véget ért a szezon, de a munka még nem. A DEAC Gladiators junior korosztályú játékosai már készülnek az őszre, de a felnőtt keret egy része sem állhatott le. Július 24-én és 25-én ugyanis a felnőtt magyar válogatott próbajátékot tart a budapesti Angyalföldi Sportközpontban.

Az eseményen hat gladiátor vesz majd részt. A DEAC támadófala idén remek teljesítményt nyújtott, így nem meglepetés, hogy Csíki Balázs, illetve Filep László megmutathatja tudását. Ezen kívül az elkapók között Horai Krisztián neve is szerepel, aki második szezonjában is kiválóan szerepelt a Divízió I-ben.

A védelemben két fiatal is képviseli a Gladiatorst a próbajátékon. Orosz Leventének jót tett a posztváltás, hiszen defensive endként meghatározó tagja lett a csapatnak idén, míg Orbán Bence már évek óta kiegyensúlyozottan teljesít. Igaz, utóbbi a következő idényt már másik alakulatnál tölti. Emellett a linebackerek között ott lesz Molnár Péter is, aki 2020-ban egy sokkal erősebb Divízió I-es bajnokságban nyújtott kiemelkedőt, de idén is remekelt.

A cél az, hogy a próbázók lehetőséget kapjanak a bizonyításra a magyar válogatott augusztus 19-től 22-ig tartó székesfehérvári edzőtáborában. A jó produktumot nyújtók pedig képviselhetik Magyarországot Izrael és Törökország ellen az Európa-bajnokságon.

Fotók: Bellon Bíborka