Szombaton Gyöngyösön rendezték a II. November Cheer Cup cheerleadersversenyt, amelyen a DEAC két első és egy második helyet szerzett.
A hétvégi esemény a szezon első versenye volt, 9 egyesület 120 sportolója lépett talajra. A DEAC három kategóriában indult. Primary Pom Double-ben Zdroba Vivien és Vigh Tünde aranyérmes lett, és szintén az első helyen végzett Youth Pom Double kategóriában Laczkó Anna és Faragó-Simon Napsugár. Senior Jazz Double-ben is sikerült érmet szerezni, ugyanis Szegedi Fanni és Tokai-Kiss Petra a második helyen zárt.

– Ennél tökéletesebben nem kezdhettük volna az idei versenyszezont – kezdte a DEAC cheerleaderscsapatának vezetőedzője, Ócs Adrienn. – Nagyon szép eredményekkel és büszkén tértünk haza, hiszen utánpótlás-sportolóink mindkét kategóriában megszerezték az aranyérmet, felnőtt jazz duónk pedig egy nagyon erős mezőnyben a dobogó második fokára állhatott fel. A szezon első versenye mindig nagyon nehéz a felkészülési idő rövidsége miatt, a sportolókkal ezért nagyon sok pluszedzést iktattunk be, hogy magabiztosan és felkészülten állhassanak színpadra. A “kicsik” fáradtságot nem ismerve, suli után még hosszú órákig, estébe nyúlóan edzettek, volt, hogy a felnőttekhez is bejöttek. Önmagában már ezért is nagyon büszke vagyok rájuk. Óriási munka, kitartás és elhivatottság jellemezte az elmúlt heteket, ezért bíztam benne, hogy sikerül megszerezniük az aranyérmet. Úgy érzem, nagyon megérdemelt volt a győzelem és fantasztikus érzés volt edzőként megélni ezeket a boldog pillanatokat az eredményhirdetésen, látni a gyerekek arcán az örömkönnyeket. Tündi és Vivi párosának ráadásul ez volt az első versenye, így szépen berobbantak a mezőnybe. December 6-án ismét talajra állnak a lányok, méghozzá a II. Winter Cheer Cupon Győrben, amely már nemcsak országos szintű, hanem nemzetközi nyílt verseny is lesz egyben. Bízunk benne, hogy hasonlóan szép eredményeket hoznak haza – összegzett a szakvezető.
Az ezüstérmes Tokai-Kiss Petra elmondta, nagyon jól érezték magukat, kiváló hangulatban telt a verseny.
– Másfél-két hónapja kezdtünk el komolyabban készülni, előtte a zenére és a ruhára koncentráltunk, amikor csak volt időnk az edzéseken, a koreográfiával foglalkoztunk. Nehéz mezőny volt, de így is reménykedtünk a jó eredményben, amikor pedig megtudtuk, hogy második helyezettek lettünk, nagyon nagy öröm töltött el minket és büszkén vettük át az érmeket – fogalmazott a fiatal lány.

Faragó-Simon Napsugár így vélekedett a versenyről: – Az ellenfelek nagyon ügyesek voltak, én személy szerint nem számítottam arra hogy első helyezettek leszünk, de amikor megtudtuk, hogy nyertünk, rájöttem hogy ez a sok munka, amit belefektettünk, valamint az edzőink támogatása nagyon sokat segített a felkészülésben.

Vigh Tünde: – Hónapokat készültünk a koreográfiával, rengeteg pluszedzésen vettünk részt, amiken nagyon jól éreztük magunkat és már izgatottan vártuk a versenyt. A táncunk előtt nagyon izgultunk, próbáltuk a legjobb formánkat hozni. Reméltük hogy jó eredményt érünk el, nagyon megkönnyebbültünk, amikor kiderült, hogy győztünk.
