Ismét edzésben a DEAC cheerleaderei

A kényszerszünet véget ért a Debreceni Egyetem cheerleaders csapata számára, a lányok ismét edzenek, és készülnek a következő szezon mérkőzéseire.

Közel három hónap szünet után újra edzésbe álltak a DEAC cheerleaderei. A lányok a kényszerszünet alatt sem tétlenkedtek, otthon is próbálták formában tartani magukat.

A lányok hozzáállása sokat segítette a munkánkat a nehéz időszakban is, hiszen otthon is edzettek, erősítettek, nyújtottak és sokat gyakoroltak – mondta Kéki Boglárka, a csapat vezetőedzője. – Többször összeültünk online edzésekre, beszélgetésekre, tehát teljesen nem álltunk le. Úgy gondoltuk, kihasználjuk ezt az időt arra, hogy fejlesszük a tudásunkat, így amikor visszaálltunk, ha nem is ugyanott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk, de sikerült formában maradnunk.

Szép lassan a cheerleaderek is elkezdték a közös munkát. Most, hogy már jobb idő van, a lányok kint is és bent is tudnak edzeni, új elemeket tudnak kipróbálni, nagyobb helyen gyakorolhatnak. A szakosztály egyre népszerűbb, az év eleji toborzóra is sokan ellátogattak és kipróbálták, milyen a DEAC-nál cheerleadernek lenni. Mint megtudtuk, nagyon ügyes lányokkal bővült a csapat.

Tavasszal lett volna három versenyünk, ebből az egyik a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB). Sajnos ezeket a kialakult helyzet miatt elhalasztották, és valószínűleg ebben a félévben már nem tartják meg. Hiányoznak a fellépések, versenyek, hiszen sokat gyakoroltunk, de továbbra is készülünk folyamatosan, mert új koreográfiákkal igyekszünk majd színesíteni a mérkőzéseket. Nem utolsó sorban az edzések felérnek egy csapatépítővel is, és ezeket a közös pillanatokat, élményeket nagyon jó együtt megélni – zárta sorait Kéki Boglárka.