Finishez érkezett a hazai ultimate frizbi bajnoki szezon. A DEAC NB I-es csapta negyedik helyen fejezte be a versenysorozatot, az NB II-ben és az utánpótlás-bajnokságban érmekre is van esély a hétvégi zárófordulón.
A hétcsapatos ultimate frizbi NB I küzdelmeit október közepén fejezték be a résztvevő klubok. A DEAC 5 győzelmet és 5 vereséget könyvelt el a szezon végén, így a negyedik helyet szerezte meg. Az előttünk álló hétvégén zárul az NB II, az U17 és U20 is. Mindhárom sorozatban jó esély van az éremszerzésre. Tóth Péter utánpótlásvezető foglalta össze a hétvége előtti gondolatait.
– Az U17-es csapatunk a nyár folyamán rengeteget fejlődött, ami nem kis részben annak volt köszönhető, hogy többen tagjai az U17-es magyar válogatottnak, de úgy általában is elmondható, a játékosok még a szokásosnál is lelkesebben vetették bele magukat a nyár végi edzésekbe. Az előző, szeptember 27-i fordulóra nagy reményekkel érkeztünk, végül 3 győzelmet és 1 vereséget értünk el. Gyenge kezdés után nagyon összeszedte magát a csapat, az utolsó mérkőzés pedig kifejezetten látványos és élvezetes volt. Bár továbbra is a 4. helyen állunk, versenyben vagyunk a 2. helyért, amire reális esélyünk is van, ha hasonlóan játszunk most hétvégén. Az U20-as bajnokságban még két mérkőzésünk van hátra. A csapatunk az NB II-ben is vitézkedő fiataljainkból és az U17-es gárda rutinosabb tagjaiból áll. Nem egy kiforrott csapatról van tehát szó, hanem egy épülőfélben lévő alakulatról. Már most a jövő évi bajnokságra készülünk, és a hétvégi cél a tapasztalatszerzés, összecsiszolódás. A várakozásom az, hogy a harmadik helyre jövünk be, de a meglepetés mindig benne az ifjoncaink játékában. Az NB II-ben már nincs sok kérdés, a szegedieket nem tudjuk megelőzni, akkor sem, ha a forduló minden meccsét megnyerjük, de a dobogó második fokáról már matematikailag sem csúszhatunk le, tehát jöhet a terhek nélküli felszabadult örömjáték. A csapattól azt fogom kérni, hogy próbáljunk ki néhány új taktikai elemet, és élvezzük ki a bajnokság utolsó meccseit – zárta gondolatait a szakember.
Az NB II-es és U20-as bajnokság október 17-én zárul Budapesten, majd másnap ugyanott az U17-esek is befejezik az évadot.
Borítókép:
