A bronzmeccs után a pályaelőnyünk is biztossá válhat

Szabó Ábel szerint a Debreceni Egyetem alakulata sokat profitálhat Szentes-Bíró Tamás és Thiago visszatéréséből.

A Berettyóújfalu péntek este 2-1-es győzelmet aratott a Veszprém ellen, és ebből a DEAC férfi futsalosai is profitáltak, hiszen biztossá vált, hogy a felsőház után megküzdhetnek a bronzéremért. Elek Gergő tanítványai hétfő este Kecskeméten vendégeskednek, ahol egy diadallal a pályaelőnyt pipálhatják ki. Ellenfelünknek huszáros hajrát kell bemutatnia ahhoz, hogy a harmadik helyért zajló párharc másik főszereplője legyen, ugyanis jelenleg csak két egységgel rendelkezik, így a rájátszás zárásáig a cívisvárosiakat és a veszprémieket is két vállra kellene fektetnie.

“Hazai környezetben már kétszer legyőztük őket (4-0-ra és 7-4-re – a szerk.), örömteli lenne, ha ez idegenben is összejönne – kezdte a beszélgetést Szabó Ábel. – A DESOK-ban decemberben és néhány hete is agresszív letámadással zavartuk meg a támadásépítéseiket, ilyen mentalitással lehet keresnivalónk hétfőn is. A kecskemétiek nemrég pontot szereztek az Újfalu csarnokában, ebből is kiderül, hogy nem lehet lebecsülni őket. Ellenfelünknél a légiósok meghatározó szerepet töltenek be, ám mellettük a magyar mag szintén jó játékerőt képvisel. Szentes-Bíró Tamás és Thiago személyében két kulcsemberünk is visszatér az eltiltás után, ami szintén bizakodásra adhat okot. Szenti csapatkapitányként összefogja a gárdát, míg Thiagót a mostani NB I-es mezőny egyik legkiemelkedőbb légiósának tartom” – hangsúlyozta fiatal tehetségünk, akitől megtudhattuk, hogy a sérült Rácz Zsoltot leszámítva mindenkire számíthat a vezetőedző.

Együttesünk hétfőn fordulatos megyei rangadót vívott a berettyóújfaluiakkal. Berecz második gólja után 3-3-ra módosult az állás, és ekkor a debreceni szimpatizánsok közül sokan talán elkönyvelték a pontszerzést. Sajnos Sid másképp gondolta ezt, és az utolsó percben kikaparta a gesztenyét a vetélytársunknak (3-4).

“Úgy érzem, a döntetlen reálisabb végeredmény lett volna. Talán a nagyobb rutin döntött a berettyóújfaluiak javára, emellett a lélektanilag fontos pillanatokból rendre jobban jöttek ki. Sajnos a kapufa sem segített nekünk, bízom benne, hogy a folytatásban ez másképp lesz” – fogalmazott a 21 éves játékos.

A DEAC-nál a szakmai stáb bátran nyúl a saját nevelésű fiatalokhoz, akik rendre meghálálják a bizalmat. Szabó Ábel az előző fordulóban kezdőként jutott szóhoz, és egyáltalán nem volt megszeppenve a klasszisokkal teletűzdelt MVFC ellen.

“Sok időt töltöttem a pályán, próbáltam élni a játéklehetőséggel. Igyekeztem maximálisan koncentrálni, bár nyilván becsúsztak hibák, amikből tanulnom kell. Tisztában vagyok vele, hogy nem számítok még kész játékosnak, rengeteget kell ezért dolgoznom. A mesternek és a csapattársaimnak hálás lehetek, ugyanis eddig is sok segítséget kaptam tőlük” – zárta mondandóját Szabó Ábel.

Férfi futsal NB I felsőház 9. forduló
SG Kecskemét Futsal-DEAC
2021. 05. 10. (hétfő) 19:00, Messzi István Sportcsarnok

A tabella: