A Debreceni Egyetem alakulata nagyot küzdött az Aramis ellen, de a pontszerzés nem jött össze.
A DEAC férfi futsalcsapata bő egy hónap után hétfőn ismét a DESOK-ban lépett pályára. Tihanyi Csaba legénysége az NB I 20. fordulójában az Aramist látta vendégül. Kezdőcsapatunkba a nemrég visszatért két játékosunk, Tóth Attila és Szabó Ábel is bekerült.
Tóth nem sokat teketóriázott, hiszen néhány másodperccel a kezdés után éles szögből tüzelt, a labda a kapufát is érintve jutott az alapvonalon túlra. A másik oldalon először Komáromi dolgoztatta meg Faragó Ádámot, a magyar válogatottba bekerült kapusunk magabiztosan hárított. Nem sokkal később Tóth megpattanó lökete majdnem a vendégek kapujában kötött ki. Az első félidő derekán Vass Ottó veszélyes szabadrúgásából sem született gólt, majd Szabó Ábel esett el az ellenfél hatosán belül, de a játékvezető sípja néma maradt. A tizenötödik percben megszereztük a vezetést: Faragó Lajos szöglete után Vass Ottó volt eredményes. Sajnos a szünet előtti periódus az Aramisnak sikerült jobban. Előbb Komáromi egalizált, a 18. minutumban pedig egy szépen felépített akció végén Lévai Dániel köszönt be. A 19. percben még nehezebbé vált a helyzetünk, hiszen egy lecsorgó labdánál Gellérfi volt szemfüles, így az első játékrész 1-3-as eredménnyel zárult.
A térfélcsere után Szabó Ábel finom emelése nem lepte meg Soós Arnoldot. Ezt követően Franchu sarkazását jegyezhettük fel, de ebből sem profitáltunk. A 29. percben összejött a szépítés, Szabó Ábel készítette le a labdát, amit Tóth lőtt a kapu bal alsó sarkába. A 32. minutumban visszaállt a kétgólos különbség, ugyanis egy kapu előtti kavarodásnál Lévai helyezkedett a legjobban. A végjátékban bőven akadtak feszült és izgalmas jelenetek is. Öt a négy elleni felállással próbáltuk csökkenteni a differenciát. A felzárkózás végül egy szabadrúgásból jött össze, Tóth csodálatosan találta el a játékszert. Tóth Attila a végére is tartogatott egy bombát, ám sajnos ez a kapufán csattant, így nagy küzdelemben 4-3-ra maradtunk alul.
Futsal NB I 20. forduló
DEAC-Aramis SE 3-4 (1-3)
DESOK, vezette: Tamási Patrik, asszisztensek: Deme Rajmund, dr. Vigh Tünde.
Gólszerzők: Vass (15.), Tóth A. (29., 38.), ill. Komáromi (17.), Lévai (18., 32.), Gellérfi (19.)
A DEAC összeállítása: Faragó Á. – Vass, Faragó L., Tóth A., Szabó Á. Cserék: Vincze, Balázsi, Krajnyák, Erdei Sz., Franchu, Erdei K., Győri, Kovács Á., Komádi. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.
Fotó: Derencsényi István