Bizakodva vághatunk neki a bronzcsatának

Nagy Anikó szerint a Debreceni Egyetem alakulata ezúttal sem szeretne esélyt adni a diósgyőrieknek.

A DEAC női futsalosai 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is bajnoki címet szereztek az NB I-ben, ám idén nem bírtak a Tolnával az elődöntőben, így ezúttal a bronzéremért küzdhetnek meg a DVTK-val. A harmadik hely sorsáról döntő párharc az egyik fél második sikeréig tart, az első meccset vasárnap 16 órától rendezik meg a DESOK-ban. Quirikó Vivien tanítványai ebben az idényben négyszer is magabiztosan verték a diósgyőrieket: az alapszakaszban egyszer 6-0, kétszer pedig 7-0 lett a végeredmény, emellett a Magyar Kupa negyeddöntőjében játékosaink 7-1-re diadalmaskodtak Miskolcon. Lett volna egy ötödik találkozó is, ám a borsodiak a kupacsata februári visszavágójára nem álltak ki, így a zöld asztal mellett ezt az ütközetet 3-0-ra húztuk be.

A hétvégén is sima győzelemben bízom, bár az ellenfelünk régen küzdhetett éremért az élvonalban, így biztos vagyok benne, hogy nagyon motivált lesz – kezdte a beszélgetést Nagy Anikó. – Nyilván csalódottak voltunk, hogy nem jutottunk be a bajnokság fináléjába, de már túltettük magunkat a történteken. Természetesen tudtuk, hogy a sikerszériánk egyszer véget ér, bár reménykedtünk benne, hogy minél tovább tudjuk nyújtani ezt a sorozatot. A DVTK masszív védelmét nem könnyű feltörni, de ha hamar szerzünk egy-két gólt, akkor könnyebbé válik a helyzetünk. Jellemző vetélytársunkra az agresszivitás, így fel kell vennünk a kesztyűt. Az erősebbnek vélt riválisok dolgát is képes megnehezíteni, elég csak arra gondolni, hogy a mostani szezonban többek között a Tolnát is két vállra fektette. Szerencsére több sérültünk felépült, így a jelek szerint közel teljes kerettel vághatunk neki a vasárnapi mérkőzésnek – árulta el a magyar válogatott játékos.

Együttesünk a következő hétvégén a kupa négyes döntőjében is bizonyíthat. A budapesti final four első napján a házigazda TFSE vár Fülöp Diáékra, míg a másik ágon a másodosztályú Salgótarján próbálja megtréfálni a Tolnát.

Nem titok, hogy az edzéseken már a Magyar Kupa végjátékára is készülünk. Ebben a sorozatban is az első helyen zártunk a legutóbbi három esztendőben, ezért is a címvédés lebeg a szemünk előtt – zárta a mondandóját Nagy Anikó.

NB I, a 3. helyért 1. mérkőzés
DEAC-DVTK-Vénusz
2024. 05. 05. (vasárnap) 16.00, DESOK

Fotók: Kovács Péter