“Bombával” szakadt meg a góltalanság

Czégény Zsuzsánna szerint a Debreceni Egyetem csapata nem dőlhet hátra, hiszen az idény legfontosabb összecsapásai még most jönnek.

A DEAC női futsalosai győzelemmel felérő döntetlent játszottak szombat este a TFSE otthonában. Üveges Katalin és Quirikó Vivien együttese a 3-3-as reminek hála az első helyen zárta az alapszakaszt, így az egyik fél második sikeréig tartó elődöntőben a pályaelőnyt is birtokolni fogja.

“Nem játszottunk jól, talán a késői kezdés (20.15-kor indult útjára a labdára a Vasas Sportcsarnokban – a szerk.) is picit megzavart minket – kezdte a beszélgetést Czégény Zsuzsánna. – Pozitívumként a tartásunkat tudnám kiemelni, az elejétől a végéig nagyot küzdöttünk, erre a mentalitásra a folytatásban is építhetünk. Mindenki kivette a részét a pontszerzésből, a kispadon lévő játékosok is teljesen együtt éltek az eseményekkel. Persze valamelyest megünnepeltük az alapszakasz megnyerését, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a szezon java még most következik” – hangsúlyozta rutinos játékosunk.

Czégény Zsuzsánna válláról egy nagy teher is lekerült a fővárosban, hiszen megszerezte az első gólját ebben a szezonban. A 30. percben ígéretes helyről harcolt ki szabadrúgást, a lehetőséget pedig elemi erővel bombázta Móczik Alexandra kapujába, ezzel 1-2-re módosult az állás.

“Egy kicsit frusztrált, hogy eddig nem tudtam betalálni, bár a lányoknak viccesen azt mondtam, hogy a kupadöntőre tartogatom a gólt. Nyilván nem vagyok csalódott, hogy nem kellett addig várni… A szabálytalanság után jeleztem Nórinak és Csicsunak (Tóth Nóra és Krascsenics Csilla – a szerk.), hogy én fogom ellőni a labdát. Abban is biztos voltam, ha spiccel jól eltalálom, nem lesz esélye a kapusnak. Szerencsére bejött a számításom” – mesélte mosolyogva Czégény Zsuzsánna.