Faragó Lajos: Itthon szeretnénk tartani a három pontot

A Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata az Aramis ellen térhet vissza a győztes útra: az NB I-es bajnoki pénteken 18.30-kor kezdődik a DESOK-ban. Two és Faragó Lajos is bízik a sikerben.

Elek Gergő tanítványai két diadallal nyitották az új szezont, de az előző három meccsen nem tudtak pontot szerezni. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a Mezei-Vill, a Haladás és a Veszprém otthonában egyik gárdának sem lesz könnyű dolga. Az Aramis öt összecsapás után kilenc ponttal gazdagodott, így jelenleg az ötödik helyet foglalja el a táblázaton.

“Rutinos játékosok alkotják az ellenfelünket, amelyet egy felkészült edző irányít, így nem lepett meg a rajtja” – nyitotta a beszélgetést Faragó Lajos. “Az Aramisban meghatározó szerepet tölt be Harnisch Ákos, mellette Juhász Donát szórja a gólokat, egykori csapattársam, Sáhó Kristóf pedig nagy munkabírású futsalos. Bognár Bálint is fontos láncszem, ő többször ünnepelhetett bajnoki címet a Győrrel. Kiélezett összecsapásra számítok, amelyen szeretnénk itthon tartani a három pontot” – szögezte le a DEAC-hoz nyáron visszatérő Faragó.

A 25 esztendős futsaloshoz hasonlóan a brazil Two is optimistán várja a kezdő sípszót.

“Reménykedem a győzelemben, amire nagy szükségünk lenne. Bízom benne, hogy ehhez jó játékkal, esetleg góllal vagy gólpasszal tudok hozzájárulni. Az is örömteli, hogy a jelek szerint senki sem fog hiányozni, így a legerősebb összeállításban léphetünk pályára” – nyilatkozta a dél-amerikai légiós, aki a szombathelyi ütközetet kihagyta. “A Mezei-Vill elleni meccs után az egyik edzésen megsérültem, nagy fájdalmat éreztem. Szerencsére már sokkal jobb állapotban vagyok azóta” – jelentette ki Two.

Faragó Lajosban vegyes érzések kavarognak a legutóbbi három bajnoki miatt.

“A mezőny talán három legerősebb csapatával találkoztunk. Veszprémben és Berettyóújfaluban is sokat tettünk a pontszerzésért, de ez sajnos nem sikerült. Újfaluban a második félidőben egyértelműen mi domináltunk, míg a bakonyiak a szünet után két büntetőt is kaptak, amit nehéz volt feldolgozni. Szombathelyen ugyan egygólos vereséget szenvedtünk, ám a játék képe alapján nagyobb különbség is lehetett volna a két együttes között. Több hibát vétettünk, de az erőnket mutatja, hogy ennek ellenére fel tudtunk zárkózni. Senki sincs maga alatt, jó hangulatban készülünk a következő feladatra” – hangsúlyozta Faragó.

Two elmondta, az egyik szeme sír, a másik pedig nevet a nyeretlenségi széria miatt. Úgy véli, több esetben a szerencse is elpártolt mellőlük, ellenben az mindenképpen kiemelendő, hogy éremesélyes gárdákat késztettek nagy küzdelemre.

NB I 5. forduló
DEAC-Aramis SE
2020. 10. 02. (péntek) 18:30, DESOK

Fontos információ, hogy a szurkolók maszkban tekinthetik meg a találkozót.