Folytatódhat a jó sorozat a Diósgyőr ellen

Quirikó Vivien szerint a Debreceni Egyetem alakulata nem veheti félvállról a csütörtöki találkozót, ennek ellenére a három pont bezsebelése reális cél lehet.

A DEAC női futsalcsapata csütörtökön pótolja a DVTK elleni bajnokit, amely 18 órakor kezdődik a DESOK-ban. A két gárda eredetileg szeptember elején csapott volna össze egymással, ám a diósgyőriek kérésére elnapolták az összecsapást. Quirikó Vivien tanítványai az előző idényben hat tétmeccset játszottak a piros-fehérekkel, ezekből pedig mindet győzelemmel zárták. A bajnokság alapszakaszában Üveges Katalinék 6-0-ra, kétszer pedig 7-0-ra diadalmaskodtak, a Magyar Kupa negyeddöntőjében Miskolcon 1-7 lett a végeredmény, aztán az NB I bronzcsatájában 6-1-re, majd 4-2-re nyertek játékosaink.

A legutóbbi szezonhoz képest egy kicsit átalakult a Diósgyőr kerete, de a rutinos kulcsemberek maradtak – kezdte a beszélgetést Quirikó Vivien. – Nem becsülhetjük le az ellenfelünket, mivel évről évre egyre jobb teljesítményt nyújt a bajnokságban, ennek ellenére a győzelem a célunk. A térdsérüléssel bajlódó Bálint Reginát leszámítva a jelek szerint teljes lesz a keretünk. Regire hamarosan orvosi vizsgálat vár, reméljük, hogy nem komoly a problémája – mondta a vezetőedző.

Alakulatunk az idény első bajnokiján az Eger tiszafüredi albérletében nyert 5-1-re pénteken. A DVTK rajtja nem sikerült ilyen jól, hiszen a Csepellel vívott mérkőzésen mindössze egy pontot szerzett.

Nem lepődtem meg a 2-2-es döntetlenen, mivel a csepeliek a nyáron erősödtek, ezt a Thelena Kupán mi is megtapasztalhattuk. Az Egerrel vívott mérkőzésen védekezésben párszor olyan hibákat követtünk el, amik nem férnek bele. A támadójátékunk kicsit akadozott, bár ez nem lepett meg, mivel ezzel még kevesebbet foglalkoztunk. Azért az öt rúgott gól önmagáért beszél, emellett Kopjári Liza remekül védett, továbbá a mezőnyben is akadtak kiemelkedő egyéni teljesítmények, ezek pedig bizakodásra adnak okot – zárta mondandóját Quirikó Vivien.

Női futsal NB I az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
DEAC-DVTK
2024. 09. 26. (csütörtök) 18.00, DESOK

Fotó: Kovács Péter