A nemzeti együttes programjában két felkészülési mérkőzés is szerepel.
Ezen a héten összetartás vár az U19-es magyar futsalválogatott tagjaira. A keretbe Barna Szabolcs, Bessenyei Marcell és Elek Zsombor Attila személyében a DEAC három tehetsége is bekerült. Játékosaink szépen fejlődnek, ezt támasztja alá az is, hogy már mindhárman voltak kerettagok felnőttcsapatunkban az NB I-ben.
Korosztályos nemzeti együttesünkre pénteken és szombaton is felkészülési mérkőzés vár. Mindkét alkalommal Szerbiával csapnak össze a mieink, a találkozókat a szegedi Szent Gellért Fórum sportcsarnokában rendezik meg.
