Közel voltunk a bravúrhoz

A Debreceni Egyetem alakulata megnehezítette a bajnokesélyes dolgát.

A DEAC férfi futsalosaira a Berettyóújfalu elleni megyei rangadó várt hétfő este. A szombaton életbe lépett enyhítéseknek köszönhetően végre nézők előtt léphettünk pályára. Akik kilátogattak a DESOK-ba, valószínűleg nem bánták meg, hiszen pörgős és fordulatos találkozót láthattak.

Elek Gergő vezetőedző eltiltás miatt Thiagóra és Szentes-Bíró Tamásra sem számíthatott, míg Rácz Zsolt sérülése még mindig nem jött rendbe. A sok hiányzó miatt fiatal tehetségek (Figeczki Ágoston, Tóth Benedek, Serestyén Szabolcs) is bekerültek a keretünkbe. Szabó Ábelt sem lehet veteránnak nevezni, ő kezdett, de a lámpaláz jeleit nem lehetett felfedezni rajta.

Újfalui rohamokkal indult az összecsapás, ám a vezetést mi szereztük meg a második percben. Szabó Lajos berúgása után Berecz Rafael köszönt be. Sokáig nem tudtuk megőrizni az előnyünket, ugyanis a negyedik minutumban egy lövés Sánta Attiláról csorgott be Krajcsi kapujába. Nem sokkal később Sánta fejjel adott gólpasszt Tóth Attilának.

Az első félidő derekán összeszedtük az ötödik szabálytalanságunkat, vagyis a párharcokba óvatosabban kellett belemennünk. Krajcsinak bőven akadt dolga, ám kapusunk ezúttal is bravúros hárításokat mutatott be. Tóth került helyzetbe, aztán néhány másodperccel később a játékvezető szerint faultolta az egyik MVFC-játékost, jöhetett a tízméteres. Dobi megérkezett a kispadról, és ismét büntetőt fogott (a Veszprém ellen hatost védett), most Sidnei gondolataiban olvasott. A szünet előtt rövid idő leforgása alatt sajnos kétszer is megzördült a hálónk. Előbb Alvarito küldte a labdát a rövidbe, majd Kártik villant meg Kántor szorításában. Kártikot egy hajszál választotta el a duplázástól, de bombája a kapufán csattant.

A térfélcserét követően kevesebb lehetőséget jegyezhettünk fel, de fordulatokban nem volt hiány. Nálunk Kántornak akadtak ígéretes próbálkozásai, az ellenfélnél Nagy Imre tesztelte többször is Krajcsit. Tóth Attilával sajnos a kapufa babrált ki, így ekkor még nem jött össze az egalizálás. Sidneit és Szabó Lajost is ápolni kellett, ám mindketten tudták folytatni. Két perccel a vége előtt Siska Gergő vette fel a megkülönböztető szerelést, jött az öt a négy elleni formáció. Ebből a felállásból hasznot húztunk, hiszen egy támadást Berecz fejezett be. A Berettyóújfalu trénere időt kért 3-3-as állásnál. A 3-4-es végeredmény Sidnei kapufát is érintő bombájával alakult ki. Sajnos a bravúr nem jött össze, de bőven akadtak olyan jelenetek, amelyekre építhetünk a folytatásban.

“Nekünk a lövésünk a kapufáról kifelé, míg az újfaluiaknak befelé pattant. Bízom benne, hogy ezt a sorstól visszakapjuk a folytatásban. Az első félidő nagy részében alapvetően rendben voltunk. A területeket úgy zártuk le, ahogy kértem. Krajcsi parádésan védett, ám az egyik gólban egy kicsit benne volt. Sajnos most is volt egy öngólunk. Alapvetően jó dolog, hogy a Haladás és a Berettyóújfalu is csak öngólokkal tud megverni minket. A második játékrészben nem igazán működött a támadójátékunk, ekkor már kicsit elfogytunk. Öt a négyből jöttek a kapura lövések, aminek örültem. Azok a játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, nem vallottak szégyent. Elég csak Szabó Ábelre gondolni, akinek bőven akadtak bátor megoldásai, bár nyilván hibák is becsúsztak a játékába” – összegzett Elek Gergő vezetőedző.

Az utolsó meccsünket a felsőházban a Kecskemét otthonában fogjuk lejátszani jövő hétfőn.

Futsal NB I felsőház 8. forduló
DEAC-MVFC Berettyóújfalu 3-4 (2-3)
gólszerző: Berecz (2., 39.), Tóth A. (5.), ill. Sánta (4. – öngól), Alvarito (19.), Kártik (19.), Sidnei (40.)
A DEAC összeállítása: Krajcsi – Kántor, Szabó L., Berecz, Szabó Á. Cserék: Dobi, Tóth B., Sánta, Faragó L., Serestyén, Tóth A., Siska, Figeczki. Vezetőedző: Elek Gergő.

A tabella: 

Fotók: Kovács Anikó