Vass Ottó szerint a Debreceni Egyetem alakulatának a védekezése nem állt annyira stabil lábakon az előző mérkőzéseken.
Zsinórban három vereség után a DEAC férfi futsalcsapata hazai környezetben javíthat. A tabellán negyedik helyen álló együttesünk hétfőn 18 órától a Nyírbátort fogadja a DESOK-ban. Tihanyi Csaba legénysége ebben az idényben már négyszer találkozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiekkel. Az eddigi meccseket figyelembe véve bizakodhatnak játékosaink, hiszen a bajnokságban egyszer nyertek, két összecsapás pedig döntetlennel végződött. A Magyar Kupában a nyolcaddöntőben találkozott egymással a két klub. Ez a találkozó sokáig emlékezetes lesz, mivel a nyírbátoriak a 26. minutumban már 4-0-ra vezettek a csarnokunkban, ám a folytatásban eltüntettük a tetemes hátrányt, 40 perc után 4-4 szerepelt a kijelzőn, vagyis jöhetett a ráadás. A hosszabbításban előbb Tóth Attila, majd Győri Balázs vette be a vendégek kapuját, így 6-4-re diadalmaskodtunk.
– Ezekből az eredményekből valóban erőt meríthetünk, bár a kupameccs óvatosságra inthet minket – szögezte le Vass Ottó. – Nem számítunk könnyű mérkőzésre, mivel a Nyírbátor egy kompakt csapat. A nyírbátoriak egyik erőssége a centerjáték, honi szinten két remek futsalos is szerepel náluk ezen a poszton. Emellett jól egy az egyező játékosaik vannak, továbbá a légiósok is meghatározó szerepet töltenek be. Faragó Lajost nemrég megműtötték, rá ebben az idényben nem számíthatunk. Lali mellett Soczó Szabolcs is sérült, Lévai Dániel pedig betegséggel bajlódott az utóbbi napokban, bár arra van esély, hogy Dani bevethető lesz. Nem titok, hogy a negyedik helyen akarjuk zárni a felsőházat. Ebből a szempontból a következő két mérkőzés kulcsfontosságú lehet. Amennyiben a Nyírbátor és az Aramis ellen legalább négy pontot szerzünk, akkor elérhetjük a célunkat. Azt nehéz lenne jelenleg megtippelni, hogy a bronzpárharcban kivel kerülhetünk össze, hiszen az első három gárda között is éles a verseny – hangsúlyozta a csapatkapitányunk.
Kisebb gödörbe kerültünk az előző hetekben, ugyanis három veretlenül megvívott bajnokit követően a Veszprém, az Újpest és a Nyíregyháza is legyőzött minket. Bár azt érdemes megjegyezni, hogy a legutóbbi három összecsapásnak nem esélyesként vágtunk neki.
– Természetesen ezeken a meccseken sem feltartott kézzel léptünk pályára, ám sajnos a bravúr nem jött össze egyszer sem. Nem történt tragédia, bár a kapott gólok számát kicsit sokallom. A szezon korábbi részében a védekezésünk volt az egyik erősségünk, bízom benne, hogy a folytatásban rendezni tudjuk a sorainkat hátul – mondta Vass Ottó.
Csapatkapitányunknak néhány találkozót ki kellett hagynia, de a Nyíregyháza ellen már visszatérhetett.
– Még az Aramis elleni bajnokin kificamodott a bokám, ezért pár hetet pihennem kellett. A kényszerszünetben sem szakadtam el a csapattól, a kispadról próbáltam támogatni a fiúkat. Örülök, hogy Nyíregyházán már sok játékidőt kaphattam, bár a formám és az erőnlétem sem tökéletes jelenleg – zárta mondandóját Vass Ottó.
NB I felsőház 7. forduló
DEAC-Nyírbátor B-Kerép
2026. 04. 27. (hétfő) 18.00, DESOK
Fotó: Szolnoki László
