Külföldi tornán is bizonyíthatunk

A Debreceni Egyetem együttese az ukrán megmérettetésen hasznos tapasztalatokkal gazdagodhat.

Női futsalosaink mindent megnyertek, amit lehetett idén. Üveges Katalin és Quirikó Vivien együttese előbb a Magyar Kupában szerezték meg az aranyérmet, majd a Tolna elleni bajnoki döntőt is behúzták. Játékosaink a sikereknek köszönhetően önbizalomtól fűtve készülnek az új szezonra – ez derült ki a csütörtöki, sajtónyilvános edzésen.

“Nagy lendületet adhat a duplázás, de ez bizonyos szinten nyomást is jelenthet, hiszen mindenki minket akar legyőzni. Remek képességekkel rendelkező játékosok érkeztek a csapathoz, így a keret minősége nem romlott. Persze az vitathatatlan, hogy André Antónia hiányozni fog, hiszen ő olyan technikai tudással rendelkezik, ami kiemelkedik a mezőnyből. Fekete Gabi, Tóth Reni és Böröczky Szilvi is sokat tettek a DEAC-ért az utóbbi években, így az ő búcsújuk is fájó. Júniusban hetente egyszer tréningeztünk, júliusban főleg a strandfocira fókuszálunk, hamarosan pedig jön az egy hétig tartó edzőtábor, ahol naponta két foglalkozás szerepel a programban. Augusztusban egy nemzetközi felkészülési tornán veszünk részt Ukrajnában, ahol az ukrán, a lengyel és a kuvaiti bajnokkal csaphatunk össze, emellett idén is elindulunk a Thelena Kupán” – nyilatkozta játékos-edzőnk, Üveges Katalin.

A nyáron néhány helyen módosult a keretünk: Tóth Renátára, Fekete Gabriellára, Böröczky Szilviára és André Antóniára már nem számíthat a szakmai stáb. Érkezési oldalon Szabó Nikolett, Sovány Liza, Tóth Anita és Gajzágó Flóra neve szerepel.

“Tizenhárom éve futballozom, de új kihívásra vágytam. A taktikai elemek elsajátítása ígérkezik a legnagyobb feladatnak. A csapattársaim zömét már korábban is ismertem, így a beilleszkedés nem okozott gondot. Optimistán várom az új idényt, szerintem képesek lehetünk az újabb duplázásra” – fogalmazott Gajzágó Flóra, aki a labdarúgástól sem szakad el, ugyanis a DEAC NB II-es alakulatában is termelheti a gólokat.

Az előző hónapok alatt csapatunk egyik motorja Krascsenics Csilla volt, aki minden bizonnyal a következő szezonban is sok szép megoldással örvendezteti meg a szurkolóinkat.

“A nyáron nem tudtam nagyon sokat pihenni, de ez nem is gond, hiszen nem szeretem nulláról kezdeni a munkát. Kicsit átalakult a keretünk, de azt gondolom, hogy erősebbé váltunk. Az új játékosok motiváltan teszik a dolgukat, szerencsére mindenki felvette a fonalat. Sokan mondják, hogy nehezebb feladat egy cím megvédése, és ezzel én is egyetértek, de látok esélyt az újabb sikerekre. Az ukrajnai tornán szereplő együttesek talán magasabb szinten állnak, ám jó felkészüléssel meglephetjük őket” – hangsúlyozta Krascsenics Csilla.

A tervek szerint a bajnokság szeptemberben fog elindulni, ám az még kérdéses, hogy hány csapat alkotja majd a mezőnyt.

Fotók: Papp Attila