Lejátszottuk az első edzőmeccset

A Debreceni Egyetem alakulatában mindenki játéklehetőséget kapott Tihanyi Csaba vezetőedzőtől.

Az NB I-es DEAC férfi futsalcsapata néhány nappal ezelőtt megkezdte az alapozást az új szezonra. Tihanyi Csaba legénysége a felkészülés első hetét az élvonalba feljutott TFSE elleni edzőmeccsel zárta pénteken. A két gárda megállapodása szerint a találkozó három harmincperces etapból állt.

A fővárosiak kétszer is megszerezték a vezetést, ám előbb Vass Ottó, majd Krajnyák Zsolt góljával egalizáltunk. A hajrá vetélytársunknak sikerült jobban, így 5-2-es vereséggel zártuk az idei első edzőmeccsünket.

Három kapus mellett tizenegy mezőnyjátékos alkotta a keretünket, és mindenkinek bizonyítási lehetőséget adtam. Összességében ez egy ikszes találkozó volt, ám a végén három gólt is kaptunk. A vereség ellenére jól szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés. Az is kiderült, hogy sok munka vár ránk, de ezzel már az edzőmeccs előtt tisztában voltunk. Ezen a héten főleg erőnléti feladatok szerepeltek a programunkban, ami érződött, mivel a lábak olykor nehezebben mozogtak – összegzett Tihanyi Csaba vezetőedző.

A következő felkészülési összecsapásunk július 23-án jön, ekkor az előző szezonban az NB I-ben bronzérmet szerző Nyíregyháza lesz az ellenfél.

Edzőmeccs
TFSE-DEAC 5-2
A DEAC gólszerzői: Vass, Krajnyák

Fotó: Derencsényi István