Megpróbáljuk meglepni a listavezetőt is

Siska Gergő szerint a Debreceni Egyetem együttese nem “aludhat be” a kezdéskor.

A DEAC férfi futsalosai Veszprémben kezdték a szereplésüket a felsőházban hétfő este. Elek Gergő legénysége a bravúros, 3-3-as döntetlennek köszönhetően fontos pontot hozott el a bakonyiak otthonából. Csütörtökön 18.30-tól hazai pályán folytatódik a pontvadászat, a tabella élén álló Haladás látogat a DESOK-ba. Az alapszakasz során mindkét találkozón felülkerekedtek a Vas megyeiek, de most csapatunk szépíthet az egymás elleni mérlegen. A Veszprém ellen is eredményes Siska Gergő nyilatkozott az előttük álló összecsapásról.

Az alapszakaszban milyen tapasztalatokat szereztetek a Haladás elleni két mérkőzésen?

– A teljes csapat számára fontos tanulságokkal szolgáltak a találkozók. Tudtuk, hogy a Hali az egyik legerősebb csapat, és taktikailag is nagyon felkészült. Sajnos a rossz kezdéseink miatt kedvezőtlen helyzetbe kerültünk mindkét alkalommal, így az egyik tanulság, hogy nem kezdhetjük ellenük így a mérkőzéseket.

A Veszprém elleni döntetlent hogyan értékeled?

– Szerettünk volna pontot szerzeni, ez nagy lökést adhat számunkra a folytatásban. Tudjuk, hogy a felsőházban minden mérkőzés élet-halál harc, így céljaink elérésének érdekében nagyon fontos minden egyes pont.

Mit vársz a csütörtöki találkozótól?

– Mindenképp el kell mondani, hogy a Haladás a mérkőzés esélyese, nem véletlenül zárta az első helyen az alapszakaszt. Úgy érzem, hogy a szombathelyiek a berettyóújfaluiakkal egyetemben kiemelkednek a mezőnyből. Jó kezdéssel és szervezett védekezéssel meglepetést okozhatunk nekik, és szeretnénk is!

Lesznek hiányzóink?

– Sajnos két játékosunk is sérüléssel bajlódik, így ki kell hagyniuk a Haladás elleni mérkőzést. Reményeink szerint a válogatott szünet után már bevethetők lesznek ők is.

Futsal NB I felsőház 2. forduló
DEAC-Haladási VSE
2021. 02. 25. (csütörtök) 18:30, DESOK – zárt kapuk mögött

Szentandrássy László