Quirikó Vivien: Bízunk benne, hogy a drukkereink is elégedetten mentek haza

A vezetőedző szerint azért tudták simán két vállra fektetni a TFSE-t, mert a kupameccshez képest jóval nagyobb iramot diktáltak.

Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a DEAC női futsalcsapata az NB I döntőjét. Játékosainkat a visszavágás vágya is fűthette, hiszen a Magyar Kupa elődöntőjében a TFSE szertefoszlatta a címvédésről szőtt álmaikat. Veszprémben a fővárosiak 3-2-re nyertek, majd a fináléban is ugyanilyen különbséggel győzték le a Tolnát, így történetük során először emelhették magasba a kupagyőztesnek járó trófeát.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó bajnoki aranycsata első felvonását 4-0-s diadallal zártuk, ezzel pedig összejött a revans is. A találkozón először Patkós Viktória volt eredményes, majd Horváth Viktória duplázott, a végeredményt pedig Nagy Anikó állította be. A gólszerzőink mellett ki kell emelni Pozsgai Melindát is, hiszen kapusunk több nagy bravúrral rukkolt elő.

A kupameccshez képest ezúttal sokkal nagyobb tempót tudtunk diktálni. A szünetben azt kértem a lányoktól, hogy próbáljuk fenntartani ezt az intenzitást a mérkőzés végéig. A vendégek a második félidőben viszonylag hamar elővették az öt a négy elleni felállást, de ezt is kivédekeztük. Úgy gondolom, ha a következő meccseken hasonló teljesítménnyel rukkolunk elő, akkor akár 3-0-ra is megnyerhetjük a döntőt, bár nem bízhatjuk el magunkat, hiszen a TFSE otthonában mindig nehéz dolgunk van. Külön öröm volt, hogy ennyien szurkoltak nekünk, bízunk benne, hogy a drukkereink is elégedetten mentek haza. Pozsgai Melinda remek védéseket mutatott be, pedig Veszprémben megsérült az ujja, de a jelek szerint ez nem hátráltatta. Amennyiben az üres kaput is beveszi, még jobb meccset zárt volna, de a viccet félretéve elégedett voltam vele. Patkós Vikinek az az egyik legnagyobb erőssége, hogy jól tudja magát helyzetbe hozni, emellett akár a gyengébb lábával is bátran lő. Bíztam benne, hogy ezúttal is lesz egy ilyen váratlan húzása. A győzelmet követően bejelentettem, hogy hétfőn nem lesz edzésünk, aminek mindenki nagyon örült – nyilatkozta vezetőedzőnk, Quirikó Vivien.

A döntő második összecsapása vasárnap 15 órakor kezdődik a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Fotó: Derencsényi István